Vágólapra másolva!
Az UEFA a nyoni központjában tartotta meg március 15-én a Bajnokok Ligája-sorsolást. Nemcsak a következő kör párosításait készítették el, hanem az elődöntő ágrajzát is kialakították, azaz kiderült, milyen út vezet az idei fináléig, amelynek házigazdája a londoni Wembley lesz. A pénteki sorsoláson kiderült, már a negyeddöntőben elképesztő párosítások lesznek.

Előzmények, legfontosabb dátumok

Bajnokok Ligája, sorsolás
Az UEFA Nyonban tartotta a BL-sorsolást
Fotó: UEFA

Szerda este alakult ki a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/2024-es kiírásának negyeddöntős mezőnye, a legjobb nyolc közé három spanyol, két-két német és angol, valamint egy francia klub jutott be: 

a Real Madrid, az FC Barcelona, az Atlético Madrid, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Manchester City, az Arsenal és a Paris Saint-Germain.

A Bajnokok Ligája mostani szezonjában március 15-én sorsoltak utoljára, ezt követően még kilenc BL-játéknapot rendeznek.

A legjobb nyolc között az első meccseket április 9-én és 10-én, a visszavágókat április 16-án és 17-én játsszák le, míg a döntőbe kerülésért április 30-án és május 1-jén, valamint május 7-én és 8-án vívhatnak a csapatok. A londoni döntő dátuma június 1., szombat.

Az eddig megszokottaknak megfelelően a negyed- és elődöntők két-két, míg a finálé egy mérkőzésen dől el.

A sorsolás: elképesztő párosítások

Pontban 12 órakor kezdődött meg a BL-sorsolás. Pedro Pinto vezette fel a ceremóniát, aki pár szóban ismertette a legjobb nyolc közé jutott csapat útját, ezeket rövid videókon meg is tekinthették a jelenlévők.

Ezt követően megérkezett a színpadra az az UEFA helyettes főtitkára, Giorgio Marchetti is, aki segédkezett a sorsolásban. Ám előtte ő is gratulált a legjobbaknak, majd szólította az esemény sztárvendégét, John Obi Mikelt. A Chelsea korábbi BL-győztes sztárja elmondta, különleges megnyerni a legrangosabb európai kupasorozatot. 

Labdarúgóként mindig a BL-estékről álmodik az ember, hihetetlenül különleges minden meccs. Mindenki ezt a trófeát akarja megnyerni.

Remélem lesz minimum egy angol csapat a fináléban, de sok sikert kívánok mindenkinek. Fantasztikus meccsek lesznek."

Ezt követően jöhetett a sorsolás, amelyen nem volt megkötés, John Obi Mikel húzta ki a csapatok. Elképesztő párosítások születtek már a negyeddöntőkben is, elég például 

az Arsenal (angol)-Bayern München (német), vagy a Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) párharcra gondolni. Ezen párharcok győztesei majd az elődöntőben találkoznak. 

A sorsoláson eldőlt, hogy a legutóbbi győztes, valamint a 14-szeres aranyérmes madridiak párharca a spanyol fővárosban kezdődik majd, és a visszavágó lesz Angliában.

Íme, a negyeddöntők párosítása:

Arsenal (angol)-Bayern München (német)

Atlético Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német)

Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol)

Paris Saint-Germain (francia)-FC Barcelona (spanyol)

Az elődöntők párosításai: 

1. Atlético Madrid (spanyol)/Borussia Dortmund (német) - Paris Saint-Germain (francia)/FC Barcelona (spanyol)

2. Arsenal (angol)/Bayern München (német) - Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)

 

A fináléban az egyes elődöntő győztese lesz a hazai csapat. 


Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.