Vágólapra másolva!
A pénzügyi szabályok megsértésével vádolják az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City csapatát, amelyet pontlevonással sújthatnak, ha beigazolódik a gyanú.

Csütörtök este derült ki, hogy az Everton és a Nottingham Forest után a Premier League 2016-os bajnoka, a Leicester City ellen is nyomozás indult, miután a Rókák állítólag megsértették a pénzügyi fair play (FFP) szabályait és a legutóbbi három szezonban nem tettek jelentést a klub pénzügyi helyzetéről. Mint ismert, a liverpooli csapattól a szezon elején eredetileg tíz, végül hat pontot, míg a korábbi BL-győztestől négy pontot vontak le

Chelsea, Leicester City
A Chelsea otthonában drámai csatában esett ki a Leicester City az FA-kupából
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Emellett a tavaly triplázó Manchester City ellen is vizsgálat folyik, miután a címvédő több mint száz esetben megszegte a pénzügyi fair play szabályait. Az angol bajnokcsapat állítólag kilenc szezonon keresztül megsértette a Premier League pénzügyi előírásait, a vádak szerint különösen a szponzori bevételek és a működési költségek tekintetében csalt. Emiatt a Cityt pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják az angol élvonalból.

Újabb angol csapattól vonhatnak le pontokat

Az élvonaltól tavaly búcsúzó Leicester Citynél meglepődve és csalódottan reagáltak a vádakra, és közleményben jelezték, hogy fellebbeznek a Premier League független bizottságánál, amennyiben elmarasztaló ítélet születik.

"A Leicester Citynél meglepődve értesültünk a Premier League döntéséről. Rendkívül csalódottak vagyunk, már csak azért is, mert a klub arra törekszik, hogy konstruktívan együttműködjön a Premier League-gel, annak ellenére, hogy az LCFC jelenleg nem az élvonal tagja. Az LCFC továbbra is hajlandó konstruktívan együttműködni a Premier League-gel és az EFL-lel, hogy a megfelelő testületek által a megfelelő megoldás születhessen az esetleges vádakra. A klub továbbra is kiáll az álláspontja mellett, és szükség esetén megvédi magát a labdarúgó hatóságok jogellenes cselekményeivel szemben" – áll a Leicester közleményében.

Amennyiben a másodosztály listavezetőjét bűnösnek találják, akkor pontlevonásra számíthat.

A Premier League jövedelmezőségi és fenntarthatósági szabályzata maximum 105 millió fontos veszteséget engedélyez hároméves periódust vizsgálva, túlköltés esetén viszont szankcióval kell szembenéznie a vétkes klubnak. 

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.