Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati mérkőzésén a kieés ellen küzdő Frosinone 3-2-re kikapott a nagyon nehéz napokat megélő SS Lazio ellen.

Küzdött a bajban lévő Lazio

Frosinone Calcio v SS Lazio - Serie A TIM
Nehéz helyzetben van a Lazio
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto

A Lazio nehéz helyzetben kezdte a találkozót, és nem csak azért, mert a fordulót megelőzően csak a 11. helyen állt. A napokban ugyanis lemondott a vezetőedző, Maurizio Sarri - aki helyett a segítője, Giovanni Martusciello ült a kispadon szombaton, de a hírek szerint hétfőn bejelenthetik Igor Tudor érkezését -, ráadásul olasz hírek szerint a nyílt utcán támadtak rá a római csapat játékosra, Ciro Immobilére, akit verbálisan és fizikálisan is inzultáltak, ráadásul vele volt a családja, és négy éves gyereke is. 

Ilyen előzmények után talán nem is volt annyira meglepő, hogy 

a kiesés ellen küzdő Frosinone Lirola góljával a 13. percben megszerezte a vezetést a Stadio Benito Stirpében.

 Hiába játszott ezt követően mezőnyfölényben a Lazio, a lehetőségek a hazai csapat előtt adódtak,

 így meglepő volt, hogy a 38. percben a semmiből egyenlített Zaccagni.  

Az első félidőben már nem esett újabb gól - hiába volt Immobilének egy nagy ziccere -, így 1-1-es döntetlennel mentek a csapatok a szünetre. 

A második játékrészt jobban kezdte a Lazio, de ez gólban, gólokban nem mutatkozott meg. Egészen az 57. percig, amikor a csereként beálló Castellanos az első labdaérintéséből gól szerzett. 

Castellanos azonnal megszerezhette volna a második gólját is, de Turati nagyot védett. A 62. percben már a kapus is tehetetlen volt, amikor 

a kapufáról kipattanó labdát Castellanos közleről a kapuba lőtte. 

Itt azonban még nem volt vége a gólok sorának, egy hazai szöglet végén a 70. percben Cheddira szépített. Két perccel később egyenlíthetett volna Mandas elképesztő hibája után Cheddira, de lesen kapta a labdát, így maradt a 3-2-es Lazio előny. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Turati valami elképesztő bravúrral tolta kapufára Luis Alberto lövését, így életben tartva a Frosinone reményeit. 

Az utolsó percekben őrült rohanás volt, a Lazio több ziccert is elrontott a teljesen kinyíló hazaiak ellen, de újabb gól már nem esett. A Lazio három egymást követő bajnoki vereség után gyűjtötte be ismét a három pontot. 

Serie A, 29. forduló:
pénteken játszották:
Empoli-Bologna 0-1 (0-0)
szombat:
Monza-Cagliari 1-0 (1-0)
Udinese-Torino 0-2 (0-1)
Salernitana-Lecce 0-1 (0-1)
Frosinone-SS Lazio 2-3 (1-1)

A tabella:
1. Internazionale  28  70-13  75
2. AC Milan        28  52-32  59
3. Juventus        28  44-23  58
4. Bologna         29  42-25  54
5. AS Roma         28  54-35  48
6. Atalanta        28  51-32  47
7. Napoli          28  43-32  44
8. Fiorentina      28  41-32  43
9. Lazio           29  36-33  43
10. Monza           29  32-36  42
10. Torino          29  28-26  41
12. Genoa           28  31-36  33
13. Udinese         29  28-44  27
14. Verona          28  25-36  26
15. Cagliari        29  29-50  26
16. Lecce           28  25-45  25
17. Empoli          29  22-43  25
18. Frosinone       29  37-60  24
19. Sassuolo        28  33-55  23
20. Salernitana     28  23-58  14

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.