Vágólapra másolva!
Pénteken megkezdi 2024-es évét a magyar labdarúgó-válogatott is, amely előtt különleges feladatok állnak. Most csak a június közepéig terjedő időszakra fókuszálunk, ugyanis ebben a helyzetben minden annak a feladatnak van alárendelve, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a legjobb, 23 fős keretet tudja kialakítani a nyári, németországi Európa-bajnokság rajtjára. A kapitány az első keretet már kihirdette, így azért már arra is lehet következtetni, kik lehetnek majd ott a nyári Eb-n. Ebben a cikkben most a válogatott következő két-három hónapjával foglalkozunk.

Halgassa meg podcast-műsorunkat a témában

A magyar válogatott négy felkészülési meccsel hangol az Európa-bajnokságra

A magyar válogatott a nyári Európa-bajnokságig négy meccsen lép még pályára, ezek már mind ismertek. Most márciusban rögtön két meccs vár a mieinkre, mindkettő a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata először pénteken, Törökországot fogadja Budapesten, majd majd négy nappal később Koszovó érkezik. Júniusban lesz még két meccs, amikor Dublinban az írek ellen játszunk, majd az utolsó meccsen Izraelt fogadjuk, minden bizonnyal Debrecenben.

magyar válogatott szoboszlai dominik
A magyar válogatottra nagyon fontos év vár
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Pénteken tehát a törökök ellen lépünk először pályára, és meglepően sok közös vonás van a két csapatban. A törököket is egy olasz edző, a korábbi legendás csatár, Vicenzo Montella vezeti. A törökök tíz hellyel vannak mögöttünk az aktuális világranglistán, de ez nem sokat mond el a csapatról, amely javuló formában van. Törökország tavaly novemberben idegenben 3-2-re legyőzte az Eb-házigazda Németországot, októberben pedig szintén idegenben Horvátország ellen is nyert 1-0-ra. A törökök szintén Eb-résztvevők, ők a portugálokkal és a csehekkel vannak egy csoportban, a harmadik ellenfelük majd a pótselejtezőkről jut ki a tornára.

„Ellenfelünk Montella irányításával nagyon agresszív játékot játszik, már a középpályán nagy nyomás alá helyezi a riválist, így nekünk ez egy jó erőfelmérő lesz, mert a németek és a skótok ehhez nagyon hasonló futballt játszanak. Harmadik Eb-ellenfelünkre, Svájcra másféle játék jellemző, de mind taktikai, mind pedig technikai szempontból nagyon értékes lesz, amit majd a barátságos meccseken látunk" – mondta az első ellenfélről Marco Rossi.

A március 26-i, Koszovó elleni meccsünk azért érdekes, mert a balkániak ugyan nem jutottak ki az Eb-re, de egy csoportban voltak Svájccal, akikkel ugye mi az Eb-n találkozunk majd, és két döntetlent értek el ellenük. Hazai pályán egy 2-2-es, idegenben pedig egy 1-1-es döntetlen született.

magyar válogatott
A magyar válogatott veretlenül, csoportgyőztesként harcolta ki az Eb-részvételt
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Júniusban lesz még egy meccsünk az írek ellen, Dublinban, az Aviva Stadionban. Ők nyilván azért kellettek nekünk, mert a másik csoportellenfelünk, a skótok elleni játékot lehet ellenük adott eseten gyakorolni. Az Európa-bajnokság főpróbáját június 8-án, hazai környezetben vívja meg a magyar válogatott, a tervek szerint Debrecenben. Ellenfelünk Izrael válogatottja lesz, amely márciusban pótselejtezőt játszik Izlanddal az Eb-szereplésért.

Térjünk azonban most vissza a két márciusi meccshez. A magyar válogatott hosszú veretlen sorozatban van, legutóbb 2022. szeptember 26-án kapott ki az olaszoktól,

azóta 12 veretlen meccs van Szoboszlai Dominikék háta mögött, így nem lenne rossz folytatni ezt a szép sorozatot, de az maga lenne a csoda, ha 2024 után is veretlen lenne a magyar csapat és nemcsak az Európa-bajnokág, de a Nemzetek Ligája miatt is. Marco Rossi előző héten hirdetett keretet, a játékosok pedig a hétvégi klubmeccsek után kezdtek érkezni Telkibe, hogy közösen készüljenek az elő két, idei meccsre.

 

Újonc a keretben, de mit jelent ez az Eb előtt?

Ha klubfociról beszélnénk, akkor írhatnánk azt, hogy lezárult egy hosszú átigazolási szappanopera, de így erről nem lehet szó, ugyanakkor hasonló volt a helyzet Dárdai Mártonnal kapcsolatban. A Hertha focistája, a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál fia utánpótláskorúként, még az U21-esek között is német válogatott volt, de a felnőttek között nem mutatkozott be. 

A magyarok nagyon akarták, sikerült meggyőzni, most pedig meg is kapta a meghívót, amit örömmel el is fogadott, ami remélhetőleg nagy erősítés lesz az Európa-bajnokságra.

„Mártont már korábban is meg akartam hívni, most viszont személyesen kerestem fel, és 

a válaszai meggyőztek arról, hogy ő valóban szívesen játszana a magyar válogatottban.

 

Dárdai Márton először lesz magyar válogatott
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto/Jan Fromme

Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy Németországban született és nevelkedett futballistáról van szó, aki viszont Dárdai Pál fia, tehát magyar családból származik, magyar az anyanyelve, így helye van a nemzeti együttesben. Fiatal, ambiciózus játékos, reméljük, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket" - nyilatkozta Rossi a kerethirdetésen az újonc Dárdairól.

Abban biztosak lehetünk, hogy más újonc nem lesz ott a magyar csapatban az Európa-bajnokságon, hiszen az kizártnak tűnik, hogy valaki majd júniusban debütáljon és el is vigye Rossi az Eb-re. A mostani keret – nem csak azért, mert ez az első idei – egy viszonylag pontos képet adhat arról, hogy mire is számíthatunk majd Németországban.

Lássuk is akkor a magyar válogatott legfrissebb keretét:

  • Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
  • Védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha BSC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (SC Freiburg), Szalai Gábor (Lausanne-Sport)
  • Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Barnsley)
  • Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Vancsa Zalán (Lommel), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A mostani keret 26 főből áll, így többeknek most lehet egy utolsó lehetősége ara, hogy meggyőzzék a kapitányt, mert az Európa-bajnokságra csak 23 játékos utazhat majd. Aki pedig a mostani keretben nincs benne, annak a reménykedés marad és az, hogy júniusra élete formájába kerül. Rossi a kerethirdetés alatt két embert emelt ki, Fiola Attilát és Botka Endrét, akik esetleg még számíthatnak júniusban meghívóra a most kimaradottak közül.

Ha csak a tavalyi, utolsó válogatott keretet vesszük alapul, akkor Szuhodovszki Soma, Horváth Krisztofer és Kata Mihály sincs a keretben azon mezőnyjátékosok közül, akik ott voltak a Montenegró elleniben. Nincs ott a nagyon peches Kalmár Zsolt sem, aki a 2021-es Európa-bajnokságon sem lehetett ott sérülés miatt és most is nagyon úgy tűnik, hogy egy sérülés babrál ki vele. A hamburgi Németh András úgy tűnik, nem jelent megoldást a cserecsatár posztján sem, az újpesti Csoboth Kevinnek pedig hatalmasat kéne hajráznia, hogy a júniusi kertben már ott legyen. Az NB I legutóbbi fordulójában csereként beállva éppen Rossi mester előtt harcolt ki egy tizenegyest és lőtt gólt is a Mezőkövesd ellen.

Érdekes megnézni a 2021-es Európa-bajnokság 26 fős keretét, kik voltak ott már akkor is a magyar csapatban. Gulácsi és Dibusz mellett Lang Ádám, Szalai Attila, Orbán Willi, Loic Nego, Nagy Ádám, Schäfer András, Gazdag Dániel, Sallai Roland, Kleinheisler László és Bolla Bendegúz volt csak tagja annak a 26 fős keretnek, így nem túlzás azt állítani, hogy 

szinte észrevétlenül, de átalakult a magyar csapat a szemünk láttára.

 

Milyen posztokon kell komoly döntést hoznia a kapitánynak?

A magyar foci rég nem látott - kellemes - gondokkal kell, hogy szembenézzen, pontosabban Marco Rossinak vannak olyan feladatai, amihez nem lehet igazán hozzászokva. Rossinak rögtön a kapusposzton kell majd döntést hoznia, erre pedig az előjelek alapján éppen ezt a két meccset tervezi felhasználni.

Gulácsi Péter, Gulácsi Péter jövője
Gulácsi Péter visszaveheti a helyét a magyar válogatottban
Fotó: CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Az idény során jó formában védő Dibusz Dénesről és az RB Leipzig kapujába visszatért Gulácsi Péterről Rossi a kerethirdetés során kiemelte, nagy öröm és kellemes gond a számára, hogy két ilyen "magas szintű kapus" közül kell választania. Elárulta, a következő két barátságos meccsen a tervei szerint mindkét kapusnak lesz lehetősége védeni.

Az esélyek, ha nagy változás nem történik, azért Gulácsi mellett szólnak, hiszen hétről-hétre újra a Bundesligában véd, nem mellesleg a Bajnokok Ligájában is olyan ellenfelekkel szemben bizonyíthatott, mint mondjuk a Real Madrid.

A védelemben Willi Orbán helye biztosnak tűnik, és amennyiben Dárdai Márton beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor könnyen elviheti a másik helyet és akkor a harmadik belső védő posztra lesz harc Szalai Attila, Balogh Botond és Lang Ádám között. Szalai nagy "kedvence” a kapitánynak, így könnyen lehet, hogy övé lesz a harmadik hely.

"Korábban is voltak már olyan futballisták, akiket annak ellenére meghívtam, hogy a közvélemény nem értette, miért teszem. Azért tettem, mert úgy gondoltam, hogy segíteni tud nekünk, és Szalai Attiláról is azt gondolom, hogy az Európa-bajnokságon bizonyosan a segítségünkre lehet" – fogalmazott a kerethirdetés során Rossi, aki ezek szerint akkor is viszi az Eb-re Szalait, ha továbbra sem lesz alapembere a Freiburgnak.

A legnagyobb visszatérő Schäfer András, aki 2022 szeptember után csatlakozott újra a válogatotthoz, a középpályán ő robotolhat majd Nagy Ádám társaságában. Ami a két szárnyvédő posztját illeti, baloldalon Kerkez Milos küzdhet majd Nagy Zsolttal, de talán előbbinek nagyobb esélye lehet a kezdő pozícióra, míg a túloldalon Nego lehet a befutó.

A támadószekció az, ahol sok kérdés nem lehet, ugyanis, ha mindenki bevethető, akkor nehéz elképzelni, hogy nem a Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Varga Barnabás hármas rohamozz majd az ellenfelek kapuját.

 Csak abban reménykedhetünk, hogy nyárig egyikük sem lesz csapágyasra hajtva. Láthattuk, hogy a kettős-hármas terhelést Szoboszlai és Varga sem bírta ki sérülés nélkül, Sallaiék viszont már nem érdekeltek a nemzetközi porondon, így rá kevesebb meccs vár már, de őt egy edzőváltás egyelőre ismeretlen hatása veheti igénybe a Freiburgnál, ahonnan távozott a csapat legendás alakja.

IMG_3500
A törökök ellen újra megtelik majd a Puskás Aréna
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha mindenki bevethető lesz, akkor a magyar csapat komoly játékerőt képviselő tizenegyet állíthat ki, amely csúcsformában bármelyik ellenféllel szemben felveheti majd a harcot. 

A Gulácsi - Dárdai, Orbán, Balogh B./Szalai - Kerkez, Nagy Á., Schäfer, Nego - Szoboszlai, Sallai - Varga B. tizenegy az utóbbi évek legerősebb magyar válogatottja lehet.

A magyarok júniusban további két felkészülési mecset játszanak, az Eb-n pedig először Svájccal, majd a házigazda németekkel, valamint a skótokkal találkoznak a csoportkörben.

 

A magyar válogatott március 22-én, pénteken 20:45-től játszik felkészülési meccset Törökország ellen a Puskás Arénában, a mérkőzésről az Origo Sport élőben tudósít.