Vágólapra másolva!
Dárdai Pál csapata, a Hertha 2-2-es döntetlent játszott a német másodosztály második helyén álló Holstein Kiel csapatával.

A német másodosztály 24. fordulójában a 8. helyen álló Hertha BSC a Holstein Kielt fogadta. A magyar válogatott Dárdai Palkó kezdőként lépett pályára és 72 percet kapott az összecsapáson, míg a két testvére, Márton és Bence ezúttal nem került be a keretbe. A berliniek jó formában várták az összecsapást, hiszen a legutóbbi három bajnokijukon veretlenek maradtak.

Hertha BSC - Holstein Kiel, Dárdai Palkó
Dárdai Palkó jól játszott, kétgólos előnyről bukott a Hertha
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ennek megfelelően Dárdai Pál csapata jól kezdte a találkozót, és már a 17. percben megszerezte a vezetést egy óriási hiba után. Philipp Sander röviden adott haza egy labdát, Haris Tabakovic lecsapott rá, kicselezte a kapust, majd az üres kapuba passzolt közelről. A gól ide kattintva tekinthető meg. 

Ezt követően a vendégek játszottak fölényben, de veszélyes gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Aztán a 45. percben Dárdai Palkó zseniális beívelése után az üresen érkező Tabakovic kapásból lőtt, a kapus ugyan elsőre védte, de a kipattanónál már nem volt esélye, így az egyszeres bosnyák válogatott csatár a szünetre megduplázta saját maga góljainak számát, egyúttal csapata előnyét is. A gól ide kattintva tekinthető meg. 

A kieli gárda aztán előbb a hajrában szépített egy bombagóllal, majd a több mint tíz perces hosszabbításban, a 97. percben büntetőből egyenlített, így akárcsak a két csapat szeptemberi meccsén, most is ledolgozta kétgólos hátrányát. A Hertha ugyan megőrizte veretlenségét, de Dárdai Pál számára bosszantó lehet, hogy egy megnyert meccsen vesztett fontos pontokat a csapata.

Német másodosztály, 24. forduló:
Hertha BSC-Holstein Kiel 2-2 (2-0)
Schalke-St. Pauli 3-1 (1-0)