Mint ismert, a madridiak 2-2-es állásnál a találkozó legvégén megszerezték volna a győztes gólt Jude Bellingham révén, ám a játékvezető az akció közben lefújta a meccset, így maradt a döntetlen.
Bellingham dühöngött, amiért piros lapot kapott, Carlo Ancelotti pedig kendőzetlenül elárulta, hogy mit mondott az angol sztár Jesús Gil Manzano játékvezetőnek - szúrta ki a Magyar Nemzet.
Bellingham csak azt mondta a bírónak, hogy ez „kiba...tt gól volt”, nem inzultálta őt.
Majd meglátjuk, hogy a játékvezető, hogyan írja le a történteket – nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Real edzője. – Nincs sok mondanivalóm, példátlan dolog történt, ami miatt dühösek vagyunk, le kell higgadnunk."
Spanyol sajtóhírek szerint a La Ligában éllovas Real Madrid hivatalosan tiltakozni fog Bellingham piros lapja ellen.
Több megrázó jelenetet is tartogatott egyébként a meccs, amelyről a IDE kattintva olvashatnak.
Pénteken Olaszországban okozott óriási botrányt a Lazio-Milan (0-1) rangadón Marco Di Bello ténykedése, aki a sok hibája mellett három piros lapot is kioszott a római csapatnak, ezzel nagyban befolyásolva a mérkőzést.
Brit sajtóhírek szerint a Nottingham-Liverpool (0-1) mérkőzés után is folytatódtak a botrányos jelenetek, ugyanis a Nottingham Forest (és többek között a Konferencia-ligában a Ferencvárost búcsúztató Olimpiakosz) tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz
Paul Tierney játékvezetővel üvöltözött az öltözőfolyosón, amely miatt a biztonsági személyzetnek is közbe kellett lépnie.
Marinakisznak a problémája az volt, hogy miért várta meg a bíró a 99. percet ahelyett, hogy lefújta volna a meccset a jelzett ráadás végén, ráadásul a görög azt is hozzávágta Tierney fejéhez, hogy "folyamatosan a csapata ellen fújnak".
A meccs további balhéiról IDE katintva olvashatnak.