Vágólapra másolva!
A korábban a magyar élvonalban öt idényt eltöltő csatár, Budu Zivzivadze két góljával Georgia hazai pályán 2-0-ra legyőzte Luxemburgot az Európa-bajnoki selejtezők utolsó rájátszásának egyik elődöntőjében.

A nyári Németországi labdarúgó Európa-bajnokságra már csak három kiadó hely maradt, amelyért a Nemzetek Ligája A, B és C osztályában jogot szerezett csapatok mérkőznek meg március 21-én és 26-án egymeccses elődöntők és döntők formájában. 

Az első elődöntőt magyar idő szerint kora este Tbilisziben rendezték, ahol Georgia Luxemburgot fogadta. A hazai csapatban kezdőként kapott szerepet az NB I-ben Mezőkövesden, Fehérváron és Újpesten összesen négy és fél idényt eltöltő Budu Zivzivadze. A csatár a 10. percben még csak egy sárga lapot érő szabálytalansággal hívta fel magára a figyelmet, a folytatásban azonban sokkal hasznosabban játszott. Olyannyira, hogy a 41. és a 64. percben is betalált a vendégek kapujába, akik az 58. perctől emberhátrányban játszottak. 

A grúzok végül 2-0-ra nyertek és készülhetnek a Görögország-Kazahsztán meccs győztese elleni döntőre. Aki azt a meccset megnyeri, ott lehet az Európa-bajnokságon, ami történelmi siker lenne a georgiai válogatott számára.

Eb-selejtező, rájátszás:
Georgia - Luxemburg 2-0 (1-0)
gól: Zivzivadze 41., 64.
piros lap: Chanot 58.