A Diósgyőr csapatától január 31-én, nem sokkal a tavaszi szezon kezdete előtt rúgták ki Kuznyecov Szergej vezetőedzőt, az indoklás szerint a tréner szembefordult a DVTK által képviselt értékekkel, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy nem alkalmazta a 21 éven aluli labdarúgók kötelező pályára lépésére vonatkozó kvótát.
Megvan a Diósgyőr új edzője
Az idei három bajnokin megbízott edzőként Simon Miklós ült a DVTK kispadján, amely rosszul kezdte a tavaszi idényt, kétszer is vereséget szenvedett, és csupán a Debrecen ellen tudott pontot szerezni.
A miskolci klub vezetősége már megtalálta a következő edzőt, aki a pletykákkal ellentétben
nem a Ferencvárost korábban irányító Máté Csaba lett, hanem egy szerb szakember, Vladimir Radenkovics.
A 46 éves tréner már dolgozott a DVTK-nál, 2013 és 2015 között Tomiszlav Szivics vezetőedző segédje volt. Radenkovics ezt követően Szlovákiában, Cipruson és Izraelben is vállalt munkát, a szerb Crvena zvezdánál pedig a Ferencváros jelenlegi edzőjének, Dejan Sztankovicsnak volt az egyik pályaedzője.
Nagyszerű emlékeket őrzök Diósgyőrből, amikor Tomislav Sivic segítőjeként tevékenykedtem itt. A DVTK 114 éves történetének egyik legszebb időszaka volt ez, a csapat megnyerte a Ligakupát és döntőt játszott Magyar Kupában" -
nyilatkozott a 46 éves tréner.
Radenkovic kiemelte, sok nagy klubnál megfordult, ahol megszokta, hogy eredménykényszer alatt kell dolgoznia, például a Slovan Bratislavánál, a Crvena zvezdánál vagy a Makkabi Tel-Avívnál. Ezeknél a csapatoknál másodedző volt és most úgy érzi, eljött az idő, hogy vezetőedzőként is jó eredmény érjen el.
Hozzátette, sok fiatal játékosnak szeretne lehetőséget adni, akár U19-es futballistának is. Molnár Mátyás klubtulajdonos hangsúlyozta, hogy hosszabb távra terveznek Radenkoviccsal.
Az újonc DVTK 20 forduló után a nyolcadik helyen áll a tabellán, az együttes következő meccsét, a Fradi elleni rangadót elhalasztották, így legközelebb a Fehérvárt fogadja hazai pályán február 24-én.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |