Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának csütörtöki játéknapján a Kecskemét 2-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt, amely immár három bajnoki óta nyeretlen.

Horváth Krisztofer volt a Kecskemét nyerőembere

Izgalommentesen telt a mérkőzés első negyedórája, majd némileg váratlanul a hazaiak megszerezték a vezetést Horváth Krisztofer 16 méteres lövésével.

A folytatásban a DVTK igyekezett irányítani a játékot, de a szünetig csak kevés helyzetet tudott kidolgozni, egyenlítenie pedig nem sikerült.

A fordulás után gyorsan betalálhatott volna a vendégegyüttes, ám Lund fejesét Varga bravúrral védte. Ezek után nagy tempóban futballoztak a csapatok, de mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba. Közel negyedórán át nem alakult ki helyzet egyik oldalon sem, majd - Edomwonyi jobb oldali elfutása és centerezése után - a DVTK előtt adódott ziccer, melyet Pozeg Vancas egy méterről nem hibázott el.

A gól egyértelműen megfogta a házigazdát és a Diósgyőr a következő támadását is góllal zárta, de azt később les miatt érvénytelenítettek.

A DVTK ekkor egyértelműen fölényben játszott, a hazaiak pedig hármas cserével igyekeztek változtatni és nem sokkal később egy szép támadás végén Horváth Krisztofer ismét előnyhöz juttatta csapatát.

A hajrában megint sok volt a hiba, különösen a vendégek oldalán, akik egy veszélyes szabadrúgáson kívül nem tudtak helyzetet kialakítani, így vereséggel zárták a találkozót.

A kecskemétiek idei második mérkőzésüket is megnyerték, sikerükkel pedig megelőzték a DVTK-t és a hetedik helyre léptek előre a tabellán.

1. félidő
17Krisztofer Horváth
17Bence Zoltán Banó-Szabó
10Doru Popadiuc
2. félidő
85Donát Zsótér
85Rudi Vancas
82Levente Katona
75Doru Popadiuc
71Kornél Szűcs
71Krisztofer Horváth
68Pernambuco
67Márió Zeke
67Dániel Lukács
67Bence Zoltán Banó-Szabó
59Rudi Vancas
58Dániel Lukács
46Milán Májer
Összeállítások
Kecskeméti TE3-5-2
DVTK3-5-2
Football Pálya
55
Dániel
Lukács
74
Kristóf
Polyák
25
Olivér
Nagy
57
Patrick
Iyinbor
19
Zoltan
Derekas
99
Ákos
Szendrei
7
Gergő
Pálinkás
1
Tamás
Fadgyas
46
Roland
Kersák
11
Krisztofer
Horváth
20
Bence
Varga
59
Doru
Popadiuc
21
Vladislav
Klimovich
7
István
Csirmaz
17
Elton
Acolatse
11
Gábor
Jurek
9
Argyris
Kampetsis
5
Bozhidar
Chorbadzhiyski
88
Milan
Demeter
74
Ádám
Szamosi
12
Artem
Odintsov
32
Balázs
Tóth

Kecskeméti TE

Kezdők
55Dániel Lukács
67
58
74Kristóf Polyák
25Olivér Nagy
57Patrick Iyinbor
19Zoltan Derekas
99Ákos Szendrei
7Gergő Pálinkás
1Tamás Fadgyas
46Roland Kersák
11Krisztofer Horváth
71
17
20Bence Varga
77Márió Zeke
67
27Donát Zsótér
85
16Levente Martin Vágó
8Bence Zoltán Banó-Szabó
67
17
9Milán Májer
46
6Levente Katona
82
18Csaba Belényesi
15Alex Szabó
14Kolos Kovács
23Mihail Meshi
21Matheus
26Kornél Szűcs
71
Cserék

DVTK

Kezdők
59Doru Popadiuc
75
10
21Vladislav Klimovich
7István Csirmaz
17Elton Acolatse
11Gábor Jurek
9Argyris Kampetsis
5Bozhidar Chorbadzhiyski
88Milan Demeter
74Ádám Szamosi
12Artem Odintsov
32Balázs Tóth
94Rudi Vancas
85
59
34Bright Edomwonyi
50Alex Vallejo
25Gergő Holdampf
28Pernambuco
68
15Godfrey Stephen
72Dániel Farkas
2Marco Lund
33Dániel Gera
22Bogdán Bánhegyi
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista