A Girona sokáig tartotta a lépést a Real Madriddal, azonban a katalán kiscsapat megtorpant, és februárban sorozatban három meccsen maradt nyeretlen a La Ligában. A gödörből való kimászáshoz tökéletes ellenfelet kapott a Girona, ugyanis az a Rayo Vallecano látogatott a Municipal de Montilivi Stadionba, amely hat mérkőzés óta nyeretlen volt a bajnokságban.
Az első félidőben a Girona birtokolta többet a labdát, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani, és csak egy kaput eltaláló lövése volt, míg a Rayónak egy sem. A fordulás után aztán egy gyönyörű támadás végén az ukrán Viktor Cihankov góljával megszerezte a vezetést a Girona, innentől pedig a meccs képe is megváltozott.
A Rayónak muszáj volt felvállalnia a támadójátékot, ez pedig óriási területeket nyitott meg a Girona előtt, amely folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, az előnyét azonban sokáig nem tudta növelni.
Ennek ellenére a katalán csapat a 76. percben óriási lépést tett a győzelem felé, miután a csereként beküldött Pep Chavarria a 76. percben egy percen belül két sárga lapot is begyűjtött, amivel a Rayo Vallecano emberhátrányba került.
A hajrában a madridi csapat mindent feltett egy lapra és megpróbált egyenlíteni, a Girona azonban a 91. percben eldöntötte a meccset. A Manchester Cityvel hírbe hozott brazil Savio lőtte ki a bal alsó sarkot egy szép szóló végén.
A találkozónak azonban még nem volt vége, ugyanis a 19 éves brazil támadó a még a 96. percben is megvillant. A jobb oldalról megindulva elindult befelé, majd egy elképesztő szóló után öt méterről a hosszú alsóba belsőzött. Győzelmével a katalán csapat megszakította nyeretlenségi sorozatát és ismét feljött a tabella második helyére a bajnoki címvédő Barcelonát megelőzve.
A találkozón a 19 éves Yaakobishvili Antal ezúttal nem volt ott a Girona keretében.
La Liga, 26. forduló:
Girona-Rayo Vallecano 3-0 (0-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 36 | 24 | 5 | 7 | 74-43 | 31 | 79 | V GY V GY GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Sociedad | 36 | 15 | 9 | 12 | 49-37 | 12 | 57 | D V GY V GY |
7. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 36 | 13 | 14 | 9 | 37-40 | -3 | 48 | V V V D V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |