Vágólapra másolva!
Mesterséges kómába helyezték a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Girondins de Bordeaux 60-szoros hondurasi válogatott csatárát, Alberth Elist, miután a szombati bajnokin összefejelt Donatien Gomisszal.

Alberth Elis és Donatien Gomis az 1-0-s hazai győzelemmel záruló Bordeaux-Guingamp mérkőzés első percében fejeltek össze, és rövid időre mindketten elvesztették az eszméletüket

Alberth Elis, Bordeaux
Alberth Elis, a Bordeaux játékosa kórházba került
Fotó: ROMAIN PERROCHEAU / AFP

Az ütközés után Elis percekig mozdulatlanul feküdt, majd miután magához tért, hordágyon hagyta el a pályát, és a bordeaux-i kórház intenzív osztályára szállították. Az első jelentések szerint a 28 éves csatárnak eltört az arccsontja, de egyéb módon is súlyos fejsérülést szenvedett. Éjszaka megműtötték, és a biztonság kedvéért Elist mesterséges kómába helyezték.

Gomis is eszméletlen volt

„Azt hiszem, ő találta el először a labdát, én pedig őt. 

Egy pillanatra én is elvesztettem az eszméletem. 

Remélem, jobban lesz” – idézte Donatien Gomis szavait az nso.hu.

A meccs után a Bordeaux-t irányító Albert Riera, valamint a csapattárs Gaetan Weissbeck is a kórházba került játékosnak ajánlotta csapata győzelmét.

Kapcsolódó cikkek