Vágólapra másolva!
A labdarúgó angol Ligakupa döntőjében a Liverpool hosszabbítás után, Virgil van Dijk 118. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Chelsea ellen a Wembley Stadionban. Szoboszlai Dominik ugyan sérülés miatt nem játszhatott, de a kupasorozatban három meccsen szerzett két góljával járult hozzá első liverpooli kupagyőzelméhez.

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül állt fel a Chelsea elleni kupadöntőre, a combizomsérüléssel küzdő magyar válogatott középpályás játékát nem merte megkockáztatni Jürgen Klopp. A Premier League éllovásának a 23 éves klasszis mellett is rengeteg hiányzója volt, az alapemberek közül többek között Alisson, Trent Alexander-Arnold, Diogo Jota és Mohamed Szalah sem léphetett pályára sérülés miatt.

A bajnokságban nagyon gyengén szereplő Chelsea-nek a védelemből hiányoztak fontos játékosai, Mauricio Pochettino csapatának pedig különösen fontos volt ez a mérkőzés, mert egy győzelemmel még lehetett esélye arra, hogy kiharcolja az európai kupaszereplést a következő szezonra.

Újabb csapás érte a Liverpoolt

Jobban kezdett a Liverpool, Alexis MacAllister és Luis Díaz lövését is védenie kellett Djordje Petrovics kapusnak. A 21. percben a Chelsea előtt maradt ki hatalmas lehetőség, de közvetlen közelről Cole Palmer és Nicolas Jackson sem tudott a kapuba találni. Jürgen Klopp csapatát a félidő közepén újabb csapás érte, Moises Caicedo belépője után Ryan Gravenberch súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a holland középpályást hordágyon kellett levinni a pályáról.

Chelsea, Liverpool
Ryan Gravenberchet hordágyon vitték le a pályáról
Fotó: AFP (Photo by Glyn KIRK / AFP)

A 31. percben Raheem Sterling gólt lőtt, de ezt les miatt érvénytelenítették, majd a 40. percben Gody Gakpo révén nagyon közel került a vezetés megszerzéséhez a Liverpool, a holland támadó szép csúsztatása azonban a bal kapufán csattant.

A félidő vége előtt Ben Chilwell és Conor Bradley akaszkodott össze egymással, kisebb tömegverekedés robbant ki, a balhézó feleket úgy kellett szétválasztani egymástól.

Chelsea, Liverpool
Chilwell és Bradley egymásnak estek az első félidő hajrájában
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

Elvett liverpooli gól és elképesztő Chelsea-helyzetek

Az 52. percben szép támadás után Enzo Fernandez sarokkal próbált a kapuba találni, ám az argentin középpályás mozdulata inkább csak látványos volt, mint hasznos. Az 58. percben Harvey Elliott szép kapáslövéssel próbálkozott, a remek napot kifogó Petrovics viszont megint bravúrral védett. A 60. percben vezetést szerzett a Liverpool, az előrehúzódó Virgil van Dijk egy szabadrúgás után nagyszerűen fejelt a kapu jobb oldalába. 

Korai volt azonban Kloppék öröme, mert videózás után les miatt elvették a csapatkapitány találatát.

Chelsea, Liverpool
Van Dijk öröme korai volt, a csapatkapitány gólját les miatt nem adták meg
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

A 76. percben a Chelsea is lőtt egy kapufát, Palmer beadása után Conor Gallagher finom mozdulattal tette kapura a labdát, amely a jobb kapufáról pattant vissza a mezőnybe. A hajrában is nagy iramot diktáltak a csapatok, a 85. percben pedig Gallagher eldönthette a volna a finálét, ám Caoimhin Kelleher jól jött ki a kapujából és kivédte az angol válogatott középpályás ziccerét. 

A hosszabbításban egy támadáson belül több Chelsea-játékos is gólt lőhetett volna, de Kelleher eszén egyikőjük sem tudott túljárni.

A rendes játékidőben végül már nem esett gól, következhetett a kétszer 15 perces ráadás.

Dráma a hosszabbításban, megvan Szoboszlai első liverpooli trófeája

Jobban kezdte a hosszabbítást a Liverpool, a csereként beállt Jayden Danns fejesét elképesztő bravúrral szedte ki a léc alól Petrovics. Lendületben maradt Klopp csapata, a 99. percben Elliott lőhetett, de földre pattanó labdája az oldalhálóba vágódott. A térfélcserét követően a Chelsea előtt adódott az első helyzet, ismét Kellehernek akadt védenivalója, de gólt továbbra sem láthattak a szurkolók. A 115. percben elképesztő liverpooli helyzet maradt ki, Elliott fejese kijött Petrovicsról, végül a gólvonalon meg tudta fogni a labdát a szerb kapus. 

Az utolsó pillanatban jött az igazi dráma, van Dijk a kapuba fejelte Konsztantinosz Cimikasz szögletét, és ezt a gólt már nem vehették el a holland válogatott sztártól.

A háromperces hosszabbításban újabb gól már nem esett, Jürgen Klopp csapata 1-0-ra győzött, és megnyerte az angol Ligakupát, ezzel Szoboszlai Dominik megszerezte első liverpooli trófeáját.

A magyar válogatott csapatkapitánya ugyan a döntőben nem léphetett pályára, de a kupasorozatban három meccsen játszott és két gólt szerzett, így alaposan kivette a részét első liverpooli kupagyőzelméből.

Kapcsolódó cikkek