Vágólapra másolva!
Az ír Irish Examiner szerint Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya újabb játékosra vetette ki a hálóját. A portál kész tényként közölte, hogy az olasz szakember meghívta a válogatottba az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers gólkirályjelöltjét, az ír Sammie Szmodicsot. A hír kapcsán a Nemzeti Sport megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ), amely így reagált a focista esetleges behívására.

A férfi A-válogatott idei első kerethirdetése márciusban lesz. Ebből fakadóan Marco Rossi szövetségi kapitány senkit sem hívott meg a válogatottba 2024-ben.

Emellett a válogatási elvek már jól ismertek: egyrészt a játékos kifejezetten kell, hogy a magyar válogatottban akarjon játszani és ehhez minden, a FIFA szabályai által előírt dokumentummal rendelkeznie is kell, illetve klubcsapatában kiemelkedő teljesítményt kell, hogy nyújtson, amely meggyőzi a szövetségi kapitányt, hogy az illető az Eb-résztvevő magyar válogatottnak is segítségére lehet" - olvasható az MLSZ Nemzeti Sportnak küldött közleményében.

Sammie Szmodics az angol Blackburn Rovers kiválósága Forrás: AFP/Darren Staples

Mint ismert, az Irish Examiner kiemelte, hogy az angliai Colchesterben született, de ír állampolgár Sammie Szmodics otthagyhatja hazáját az Eb-szereplés reményében.

Írországot az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a Championship gólkirályjelöltjét, Sammie Szmodicsot, miután Magyarország szeretné őt a soraiban tudni” – írta a lap, amely hozzátette, hogy a Blackburn Rovers kiválósága 28 évesen még egy percet sem játszott az ír válogatottban, pedig 2021-ben behívták válogatott keretébe, de útlevélproblémák és a vállsérülése miatt nem mutatkozott be.

A 28 éves támadó középpályás ebben az idényben 25 bajnokin 16 gólt szerzett, ezzel vezeti az angol másodosztály góllövőlistáját, így nem meglepő, ha a magyar válogatott szövetségi kapitányának figyelmét is felkeltette.

Mivel még más válogatottban nem lépett pályára, és az egyik nagyapja magyar származású, így akár magyar színekben lehet majd ott a németországi Európa-bajnokságon. A lap szerint a döntés valószínűleg a következő két hétben meg is születik, hogy Szmodics melyik válogatottat választja.