Vágólapra másolva!
A 77-szeres magyar válogatott Nagy Ádám az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott az olasz másodosztályban szereplő Pisa csapatában, így a közelgő Európa-bajnokság miatt arról is lehetett hallani, hogy a több játéklehetőség reményében a 28 éves középpályás klubot vált a téli átigazolási időszakban. A Nemzeti Sport megkereste Kövesdi Viktort, a játékos menedzserét, aki elárulta, hol folytatja a pályafutását a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa.

Nagy Ádám az őszi szezonban csak 451 percnyi játéklehetőséget kapott az olasz másodosztályban szereplő csapatban, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig többször is hangsúlyozta, hogy aki be akar kerülni az Európa-bajnokságra készülő keretbe, annak játszania kell.

Szoboszlai Dominik és a 77-szeres válogatott Nagy Ádám Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 28 éves középpályást a téli átigazolási időszakban már összehozták Ádám Martin klubjával, a dél-koreai Ulszan Hyundaijal, a Mocsi Attilát foglalkoztató török Rizesporral, és még olyan hírek is felröppentek, hogy hazatér kölcsönben a Fehérvár FC-hez.

A Nemzeti Sport megkereste Kövesdi Viktort, a játékos menedzserét, aki elárulta, hogy Nagy Ádám nyárig biztosan Pisában marad, ugyanis szeretné kivívni a helyét a csapatban.

Csak a sajtóban jelentek meg találgatások, a mi részünkről és a klub részéről senki sem mondta, hogy Ádám a télen távozna a Pisától.

Ő mindig úgy állt hozzá, hogy szeretné visszerezni a helyét a csapatban. Pályafutása korábbi szakaszaiban is volt már ilyen helyzetben, és akkor is sikerült bizonyítania.

Nyárig mindenképp a Pisában képzeli el a jövőjét, ez a helyzet nem változott. Az előző két mérkőzés pedig azt mutatja, az edző is számít rá, tehát a klubnál sem téma a távozása” – mondta Kövesdi Viktor, a CMG menedzseriroda társtulajdonosa.

Nagy Ádám a Montenegró elleni Eb-selejtezőn lőtte a második gólját a válogatottban Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 77-szeres válogatott Nagy Ádám évek óta alapembernek számít a nemzeti csapatban. Marco Rossi a kinevezése után elmondta, csak az játszhat a válogatottban, aki rendszeresen pályára lép a klubcsapatában. Nagy Ádám a kivétel, aki erősíti a szabályt, mert ő pótolhatatlan.