Kiderült, milyen rendszerben játszanának az Európai Szuperligában

Football/Champions Tour. FC Barcelona-Real Madrid fbl Horizontal
Barcelona's Polish forward Robert Lewandowski (C) vies for the ball with Real Madrid's French defender Ferland Mendy (L) during a pre-season friendly football match between FC Barcelona and Real Madrid CF at AT&T Stadium in Arlington, Texas on July 29, 2023. (Photo by Aric Becker / AFP)
Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európai Szuperligát (ESL) kitaláló A22 Sports Management nevű cég 64 férfi és 32 női csapattal indítaná el a sorozatot azután, hogy csütörtökön az Európai Unió bírósága számukra kedvező ítéletet hozott.

Az A22 nem sokkal azután jelentette be terveit, hogy az EU bírósága kimondta: a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza a sorozat létrehozását.

A Barcelona és a Real Madrid a tervek szerint ott lesz az indulók között Forrás: AFP/Aric Becker

"Ez a vízió a labdarúgásban érdekelt részvényesekkel történt széleskörű konzultációk után került meghatározásra, melynek alapelvei a sportban elért érdemek, nem pedig az állandóság" - áll a cég közleményében.

Az A22 szerint a sorozatban résztvevő klubok hazájuk bajnokságában is szerepelnek majd, mert "azok adják az európai futball alapját", de "az egyesületek most maguk dönthetnek a saját jövőjükről az európai színtéren".

A napvilágra hozott tervezet szerint a férfiaknál a 64 csapat három ligára - Sztár, Arany és Kék - oszlana, előbbi kettőben 16-16 együttes indulna, a maradék 32 pedig utóbbiban szerepelne.

A résztvevők nyolcas csoportokban oda-visszavágós rendszerben játszanának, ami minden klubnak 14 összecsapást jelentene. Minden évben lennének kiesők és feljutók, a Kék ligába pedig a hazai bajnokságokban elért eredmények alapján lehetne bekerülni.

A 32 női csapat két ligában játszana a tervek szerint.

A sorozatnak nem az UEFA, hanem a klubok lennének a tulajdonosai, így a bevételek teljes egészében őket illetnék.

A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc egyesület - a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan - állt elő. Miután az UEFA és a FIFA, valamint a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése - és az UEFA-tól független új sorozat beindítása - ellen, a Real Madrid, Barcelona, Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől.

Az UEFA csütörtöki közleményében jelezte: továbbra is elkötelezett "az európai futballpiramis fenntartása mellett", és a jövőben is a nemzeti szövetségekkel, ligákkal, klubokkal, szurkolókkal, játékosokkal, edzőkkel, uniós intézményekkel, kormányokkal és partnerekkel közösen kívánja alakítani az európai sportmodellt.