A kommunistákat nem érdekelte a karácsony - bundameccset is hozott a december 26-ra kiírt NB I-es forduló

Nyilasi Tibor akció EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA gól Közéleti személyiség foglalkozása labda lelátó ÖLTÖZÉK SPORT sportlétesítmény sportmez sportol sportoló SZEMÉLY szurkol TÁRGY véd versenyez
Budapest, 1975. november 8. Nyilasi Tibor (sötét mezben) megszerzi a Ferencváros második gólját a Ferencváros-MTK VM NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a Hungária körúton. A találkozó végeredménye 3:1. MTI Fotó: Kovács Gyula
Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő döntést hozott a kommunista sportvezér, Kutas István irányította MLSZ, amikor az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra hivatkozva az NB I 1977-78-as tavaszi idényének első fordulóját előrehozta. Maga a döntés még csak-csak elfogadható lett volna, de az, hogy a játéknapot 1977. december 26-ra, hétfőre írták ki, maga volt a döbbenet. A sportsajtó persze mélyen hallgatott, tiltakozni senki sem mert, sőt, a Népszabadságban remek ötletként írtak erről. Az újságírók karácsony másnapján kicaplattak a pályákra, a rádióriporterek úgyszintén, mert a Kossuth rádióban december 26-án is szólt a Körkapcsolás.

Kinek volt jó a hétfői karácsonyi foci?

A labdarúgó NB I-ben az 1977-78-as szezoban 18 csapat szerepelt. Ez azt jelentette, hogy 1977. december 26-án, hétfőn délután és kora este 9 mérkőzést rendeztek meg a következő párosításban.

  • Fáy utca, 13.00: Vasas-Dunaújváros
  • Üllői út, 13.00: FTC-Csepel
  • Diósgyőr, 13.00: DVTK-MTK-VM
  • Pécs, 13.00: PMSC-Békéscsaba
  • Székesfehérvár, 13.00: MÁV Előre-Haladás
  • Tatabánya, 13.00. Tatabánya-SZEOL-AK
  • Zalaegerszeg, 13.00: ZTE-Videoton
  • Győr, 15.30: Rába ETO-Budapesti Honvéd
  • Megyeri út, 15.30: Újpesti Dózsa-Kaposvár

Csak néhány név azok közül a nagyon népszerű és kiváló játékosok közül, akiket az MLSZ ezen a karácsonyi napon a pályára szólított.

Kiss László (Vasas, sötét mezben, b2), Judik Péter (b) és Rab Tibor (j2, háttal) Hátrébb Ebedli Zoltán (j). Valamennyien pályára léptek a karácsonyi NB I-es fordulóban Forrás: MTI/Petrovits László

Nyilasi Tibor, Bálint László, Ebedli Zoltán (FTC), Mészáros Ferenc, Komjáti András, Várady Béla (Vasas), Zámbó Sándor, Fazekas László (Újpesti Dózsa), Katzirtz Béla, Dárdai Pál (Pécs), Csapó Károly (Tatabánya), Májer Lajos (Videoton) vagy éppen Gujdár Sándor és Kozma István (Bp. Honvéd.)

Szakmailag érthetetlen

Természetesen jónak tetsző indok volt, hogy az 1978-as világbajnokság miatt kellett ezt a döntést meghozni. Ám az mindenképpen furcsa, hogy a december 26-i forduló után a következő kört 1978. február 15-én rendezték. A világbajnokságon az első meccsen, Argentína ellen 1978. június 2-án lépett pályára Magyarország. Szakmailag nem sok teteje volt tehát a karácsonyi fordulónak. Főleg úgy nem, hgy 1977 karácsonyán még azt sem lehetett tudni, mikor és ki ellen játszik majd a magyar válogatott a világbajnokságon, hiszen

a csoportküzdelmek sorsolását 1978. január 14-én ejtették meg Buenos Airesben.

Tiltakozni viszont senki sem mert. Nem olyan időket éltünk. A Népszabadság 1977. december 28-i számában remek döntésnek nevezte az MLSZ ötletét, mert - idézzük -:

A többi kommunista napilap is hasonló hangnemben írt. Egyedül a Minisztertanács lapja, a Magyar Hírlap engedett meg magának egy kritikus félmondatot, amely szerint a váratlanul enyhe időben a pályák talaja nagyrészt alkalmatlan volt a játékra.

A bal felső sarokban Kutas István, aki 1977-ben az MLSZ elnöke volt Forrás: Centerhalf.blog.hu

A Népsport csak az 1977. december 28-i számában, két nap késéssel számolt be az eseményekről, mert a lap december 27-én nem jelent meg. A meccsek gyorsan a feledés homályába vesztek, a nézőszámok pedig sokat elárulnak arról, hogyan fogadta a közönség az MLSZ döntését. A Fradi Csepel ellen aratott 5-2-es győzelmét tekintette meg 15 ezer néző (ami akkor félháznak számított az Üllői úton.) A ZTE-Videoton meccs 10 ezer nézője is említésre méltó, a többi pályán azonban nagy volt az érdektelenség.

Bundameccs Győrben

Lássuk akkor a meccseket és egy-egy érdekes momentumot - már ha volt olyan.

Ferencváros-Csepel 5-2. Nézőszám 15.000.
A 27. percben a bal oldalról Magyar végzett el egy szögletrúgást. Jobb belső csüddel mesterien bekanyarintotta a labdát, amely átívelődött a rosszul helyezkedő Menyhárton és a kapubal sarkába csavarodott. Érintés nélküli szögletgól.

Tatabánya-SZEOL-AK 2-0. Nézőszám 4000.
Az egész napos esőzés miatt a pálya talaja borzalmas állapotba került, alig lehetett rajta játszani. Müncz György bíró hosszas tanakodás után mégis engedélyezte a meccs megrendezését.

DVTK-MTK-VM 1-1. Nézőszám 5000.
A DVTK pályája szintén alkalmatlan volt komoly meccs megrendezésére. A stadion gyepén a feltört jégtáblák mellett hatalmas tócsák éktelenkedtek. Később kiderült, hogy az MLSZ arra utasította a bírókat, hogy egyetlen meccset sem lehet elhalasztani - ha már ugye ostoba módon előrehozták a fordulót. A közönség hangos nevetése közepette a játékosok nem egyszer sár vagy jégfürdőt vettek a mérkőzés alatt.

PMSC-Békéscsaba 2-0. Nézőszám 6000.
A Békéscsaba edzője, Mészöly Kálmán a találkozó elhalasztását akarta, mert szerinte nem lehetett volna ezen a pályán játszani. Tompa játékvezető ezt nem engedélyezte, így a sáros talajon a helyzethez jobban alkalmazkodó Pécs győzött.

Rába ETO-Budapesti Honvéd 1-1. Nézőszám 4000
A forduló bundameccse, amelyről így írt a Népsport. "Ami az egyenlítő gól után a mérkőzés végéig történt, az egyenesen megmagyarázhatatlan. Mintha egyidőben kapott volna „utasítást" a 22 játékos, egyszerre megszűnt az addig élvezetes, jó iramú játék, a heves küzdelem. Mindkét együttes teljesen leeresztett, kényelmes állójáték, békés játszadozás folyt. Különösen a Honvéd részéről volt érthetetlen ez a játék. A győri vezető gól után a vendégek fokozni tudták az iramot, lendületesen, nagy kedvvel rohamoztak, kapujukhoz szegezték egyre fáradó ellenfelüket.

Gujdár Sándor (jobbra) részese volt a győri bundameccsnek Forrás: AFP/-

Az egyenlítő gól után mindenki további Honvéd-rohamokat várt, de ezek elmaradtak. Egyértelmű volt, hogy a vendégek elégedettek a döntetlennel. Pedig még Száger Zoltán, a győriek társadalmi elnöke is elismerte: <>

Zalaegerszeg-Videoton 0-1. Nézőszám 10.000.
A kor legjobb bírója, Palotai Károly kapta feladatul a meccs levezetését. A pálya talaja itt is teljesen alkalmatlan volt a normális játékra. A meccset természetesen megrendezték.

Újpesti Dózsa-Kaposvár 5-1. Nézőszám 3000.
Mindent elmond, hogy a bajokságban az élen álló Újpest hazai meccsét 3000 néző tekintette meg.

MÁV Előre-Haladás 2-1. Nézőszám 4000.
A forduló legjobb meccse volt, a Népsport 4 csillagot adott rá. A két csapat végig nagy iramban, magas színvonalon játszott és küzdött.

Vasas-Dunaújváros 2-2. Nézőszám 2000.
Hihetetlen, mennyire kevesen mentek el a Fáy utcában rendezett mérkőzésre. A Dunaújváros számára ez a 2-2 győzelemmel felérő döntetlen volt.

Karácsonyi körkapcsolás

A meccsek közül az MTV egyetlen találkozót sem tűzött műsorra. Maradt a rádió. A Körkapcsolás december 26-án a Kossuth rádióban 14.00-kor jelentkezett, azaz a kora délutáni 7 mérkőzés került adásba.

1977. december 26. Körkapcsolás a Kossuth rádióban Forrás: MTVA

Rezümé

A forduló után továbbra is az Újpesti Dózsa maradt az élen, megelőzve a Videotont, az MTK-VM-et és a Honvédot. Ám akik azt gondolták, hogy a játékosokat pihenni engedik, tévedtek. A forduló másnapján, Tatabányán már el is kezdődött a Képes Sport Kupa teremtorna, ahol az NB I-es csapatok közül ugyanazok a játékosok fociztak, akik egy nappal korábban még a sáros pályákon gyűrték egymást.