Az E jelű kvartettben már az Atlético és a Lazio is bebiztosította a továbbjutását a nyolcaddöntőbe, így a szerda esti, egymás elleni meccsen csak a csoportelsőség lesz a tét.
Amennyiben a rómaiak nyernek Madridban, úgy ők nyerik a csoportot, máskülönben Diego Simeone gárdája végez az élen.
A Lazio története során mindössze harmadik alkalommal jut be a BL egyenes kieséses szakaszába, így Maurizio Sarri vezetőedző is elégedetten érkezhetett a keddi sajtótájékoztatóra – ám ott mégis felbosszantották.
Sarri 2021 nyarán vette át a Lazio irányítását, ám előtte volt a Napoli, a Chelsea, majd a Juventus vezetőedzője is. A 64 éves szakember
a londoni klubnál együtt dolgozott Álvaro Moratával, aki most az Atlético játékosaként az ellenfél színeiben lép(het) pályára Sarri ellen.
A viszonyuk állítólag nem volt felhőtlen, az egyik újságíró pedig kedden meg is kérdezte az olasz szakembert, hogy milyen érzés lesz szembenézni az általa nem kedvelt spanyol válogatott támadóval. Sarri erre ingerülten reagált.
„Miért kell ilyet mondani?
Hazugság, hogy nem jöttünk ki egymással.
Ő egy rendkívüli játékos, remek technikai és fizikai adottságokkal, igazi vérbeli középcsatár. Akkoriban
ideges és boldogtalan volt Londonban, így voltak problémái, de elmondása szerint nem velem.
Ugyanis beszéltünk egymással, többek között ezekről is" – nyilatkozta Sarri.