Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Barcelona 4-2-re kikapott a Gironától a barcelonai Olimpiai Stadionban, ezzel a katalán kiscsapat ismét a tabella élére állt a La Ligában.

A Xavi Hernández vezette Barcelonának a szezon egyik legnehezebb feladatát kellett megoldani, ugyanis azt a Gironát fogadta, amely a forduló előtt még az élen állt a La Ligában. Miguel Ángel Sánchez Muñoz együttese szeptember 30-án kapott ki legutóbb a spanyol bajnokságban, a katalán kiscsapat azóta hét meccsből hatot megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Barcelona ugyan négy meccs óta veretlen a La Ligában, azonban Xavinak koránt sincs egyszerű dolga, ugyanis az első számú kapusának, a német válogatott Marc-André ter Stegenre hátsérülés miatt nem számíthatott, és a spanyol válogatott Gavit is nélkülöznie kellett, aki a Grúzia elleni Eb-selejtezőn szenvedett elülső keresztszalag-szakadást.

A Girona rendkívül bátran kezdte a mérkőzést, és a 12. percben meg is szerezte a vezetés.

Az ukrán válogatott Viktor Cigankov kapott egy remek kiugratást, egyedül törhetett kapura, lövés helyett azonban a középen érkező honfitársához, Artem Dovbikhoz passzolt, akinek hat méterről már csak a kapuba kellett belsőznie a labdát (0-1).

Artem Dovbik már a meccs elején mattolta Inaki Penát Forrás: AFP/Pau Barrena

A bekapott gól után felprögött a Barcelona, amely a 18. percben egyenlíthetett volna, de a brazil válogatott Raphinha közeli lövését Paulo Gazzaniga védeni tudta.

Egy perccel később azonban már tehetetlen volt a Girona argentin kapusa.

Raphinha jobb oldali szögletére Robert Lewandowski robbant be középen, a lengyel válogatott támadó pedig hat méterről védhetetlen gólt fejelt a kapu jobb oldalába (1-1).

Robert Lewandowski a nyolcadik bajnoki gólját lőtte Forrás: AFP/Pau Barrena

A folytatásban a Barcelonának megvolt az esélye a fordításra. A 32. percben Joao Felix tört be a tizenhatoson belülre, egy gyönyörű bokacsellel elküldött egy védőt, azonban az ötméteres lövését Gazzaniga óriási bravúrral védeni tudta. Öt perccel később aztán a Girona is kihagyott egy nagy helyzetet. Sávio beadására Miguel Gutiérrez érkezett középen, de a spanyol játékos tíz méterről kapu mellé lőtt.

Gutiérrez aztán egy perccel később javítani tudott.

A Girona játékosa indult meg balról a Barcelona kapuja felé, betört a tizenhatoson belülre, majd a védők helyezkedési hibáját kihasználva 11 méterről a rövid felsőbe bombázott (1-2).

Miguel Gutiérrez szépségdíjas gólt lőtt a Barcelonának Forrás: AFP/Pau Barrena

A második félidőben sebességet váltott a Barcelona, és több nagy helyzetet is kialakított. Az 51. percben a holland válogatott Frenkie de Jong bombáját védte bravúrral Gazzaniga, majd három perccel később Joules Koundé jobb oldali beadására Raphinha érkezett remek ütemben, de hat méterről az argentin kapus kezébe fejelt.

A folyatásban is a Barcelona akarata érvényesült.

A gránátvörös-kékek a 67. percben egyenlíthettek volna, de a német válogatott İlkay Gündoğan bal oldalról a léc fölé bombázott egy szabadrúgást, majd egy perccel később Ferrán Torres beadására érkezett remek ütemben, de az ötös sarkáról kapu mellé lőtt.

Lewandowski és a Barcelona hatalmas pofont kapott a Gironától Forrás: AFP/Pau Barrena

A 80. percben aztán a Girona újra betalált a semmiből, ezzel pedig eldöntötte a meccset. Gazzaniga hatalmas kirúgását a 37 éves Cristhian Stuani fejelte le a mellette érkező Valerynek, a 24 éves spanyol támadó adott egy kötényt Koundénak, majd 15 méterről a bal alsóba lőtte a ziccerét (1-3).

A hajrában a Barcelona kétgólos hátrányban mindent megtett a szépítésért, de nem tudott nagy helyzeteket kialakítani, ellenben a Girona Sávio és Solis Romero révén két nagy ziccert is kihagyott. A 92. percben aztán visszajött a meccsbe a Barcelona. İlkay Gündoğan kapott egy bejátszott labdát a kapunak háttal, majd csatárokat megszégyenítő módon befordult a védője mellett és hét méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-3).

Felejthetetlen győzelmet aratott a Girona Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

Ekkor úgy tűnt, az ötperces hosszabbításban még lehet némi sansza a Barcelonának, azonban Xavi csapata nagyon kinyílt az utolsó percekre, a 95. percben pedig egy szép kontratámadás végén Sávio nyeste át a labdát a hosszún érkező Cristhian Stuaninak, a 37 éves csatár pedig közelről a hálóba pofozta a labdát (2-4), csapata pedig megnyerte a meccset és a Real Madridot megelőzve ismét a tabella élére állt.

1. félidő
40Miguel Gutierrez
40Ivan Martin
19Robert Lewandowski
19Raphinha
12Artem Dovbyk
12Viktor Tsigankov
2. félidő
98Ronald Araujo
96Cristhian Stuani
95Cristhian Stuani
95Savio
92Ilkay Gundogan
92Ferran Torres
87Ivan Martin
80Cristhian Stuani
80Valery Fernandez
80Pedri
78Yan Couto
78Viktor Tsigankov
73Artem Dovbyk
65Raphinha
65Andreas Christensen
65Joao Felix
64Daley Blind
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Girona3-4-2-1
Football Pálya
6
5
Inigo
Martinez
17
Marcos
Alonso
1
Marc-Andre
ter Stegen
21
Frenkie
de Jong
22
Ilkay
Gundogan
13
Inaki
Pena
23
Jules
Kounde
4
Ronald
Araujo
15
Andreas
Christensen
2
Joao
Cancelo

Barcelona

Kezdők
6Gavi
5Inigo Martinez
17Marcos Alonso
1Marc-Andre ter Stegen
21Frenkie de Jong
22Ilkay Gundogan
92
13Inaki Pena
23Jules Kounde
4Ronald Araujo
98
15Andreas Christensen
65
2Joao Cancelo
8Pedri
80
11Raphinha
65
19
9Robert Lewandowski
19
14Joao Felix
65
26Ander Astralaga
31Diego Kochen
3Alex Balde
7Ferran Torres
92
18Oriol Romeu
20Sergi Roberto
27Lamine Yamal
16Fermin Lopez
33Pau Cubarsi
Cserék

Girona

Kezdők
19Toni Villa
21Yangel Herrera
10Borja Garcia
18Pablo Torre
13Paulo Gazzaniga
25Eric Garcia
5David Lopez
17Daley Blind
64
20Yan Couto
78
23Ivan Martin
87
40
14Aleix Garcia
3Miguel Gutierrez
40
8Viktor Tsigankov
78
12
16Savio
95
9Artem Dovbyk
73
12
1Juan Carlos
26Toni Fuidias
2Bernardo
4Arnau Martinez
6Ibrahima Kebe
7Cristhian Stuani
96
95
80
11Valery Fernandez
80
15Juanpe
22Jhon Solis
24Cristian Portu
Cserék

La Liga, 16. forduló:
FC Barcelona-Girona 2-4 (1-2)
gólszerzők: Lewandowski (19.), Gündoğan (90+2.) ill. Dovbik (12.), Gutiérrez (40.), Valery (80.), Stuani (90+5.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista