Vágólapra másolva!
Letartóztatták az Egyesült Államokban Dane Rashfordot, aki a Manchester United focistájának, Marcusnak a testvére és egyben menedzsere.

A hírek szerint Dane Rashford garázdaság miatt került a rendőrségre, de nem tartják őrizetben. A szakembert október végén állították elő Miamiban, majd a bíróság óvadék ellenében elengedte, állítólag a nővére fizette ki a díjat egy héttel a letartóztatás után.

Az ügynek még nincs vége, november 27-én újabb meghallgatás lesz, addig távoltartási végzés van érvényben a felek között.

Marcus Rashford egyébként Dane cégének ügyfelei közé van sorolva, de az ő ügyeit másik testvére, Dwaine Maynard képviseli.