Vágólapra másolva!
Titokzatos nyilatkozatot adott Dzsudzsák Balázs a Zalaegerszeg elleni idegenbeli bajnoki győzelmet követően.

A 109-szeres magyar válogatott, ezzel rekorder középpályás nagyszerűen játszott a ZTE elleni találkozón, melyen lőtt egy gyönyörű gólt is, a Loki pedig megszerezte első idegenbeli győzelmét a bajnoki idényben. Érthető módon ezek után jókedvűen nyilatkozott a debreceni csapatkapitány az M4 Sportnak.

"A gólom főleg annak köszönhető, hogy a második félidőre sokkal élesebben jöttünk ki, és ráéreztünk, hogy a széleken bontható a ZTE védelme. Persze kellett egy kis hazai segítség is, hogy elém kerüljön a labda. Láttam, hogy mindenki a visszapasszt olvassa, az pedig pont jól jött ki, hogy vissza tudtam venni a bal lábamra, és sikerült kilőni a hosszút" - mondta a góljáról. Ami már az ötödik volt a ZTE elleni, ilyen sokat csak a holland sztárcsapatnak, az Ajaxnak lőtt a karrierje során.

"Fontos volt, mert így vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, amit aztán meg is nyertünk.

- tette hozzá nevetve.

Dzsudzsák szerint, még, ha kicsit "langyos edzőmeccs hangulata" is volt az első félidőnek, akkor is ők domináltak, de érezhetően mindkét csapat a másik hibáira várt.

"A kapott gól után nem pánikoltunk, nem kezdtünk eszeveszett rohanásba, hanem azt csináltuk, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Az első félidőben nem jöttünk ki jól az egy-egyekből, a második félidőben viszont mindkét gólunkat ilyen helyzetből lőttük. Örülök, hogy figyelünk, és azt csináljuk, amit megbeszéltünk a meccs előtt" - mondta.

A folytatásról titokzatosan nyilatkozott.

"A csapatban benne van, hogy jól szerepeljen, hogy a tabella élmezőnyébe tartozzon. Fontos volt, hogy ilyen jó hangulat legyen.

- mondta egy félmosollyal.