Vágólapra másolva!
Őrült jelenetek játszódtak le a brazil labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában rendezett Gremio-Corinthians mérkőzésen. A durvaságokkal és piros lapokkal tarkított bajnokin olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy a Corinthians csapatának néhány tagja már a félidőben megrohamozta a VAR-szobát.

Már az első tíz perc eseménydúsra sikeredett, ugyanis előbb Matheus Bidu buktatása miatt nem kapott tizenegyest a Corinthians, amely aztán Bruno Mendez brutális szabálytalansága miatt emberhátrányba került. A játékvezető ugyan először csak sárga lapot adott a védőnek, de a videóbíró jelzésére visszanézte az esetet, majd felülbírálta a döntését.

A szünetben a vendégek sportigazgatója, Alessandro Nunes és néhány kollégája választ akart kapni, amiért nem ítéltek nekik büntetőt a meccs elején, ezért erőszakkal próbáltak bejutni a VAR-szobába.

Az esetet a kamerák is rögzítették, Nunes pedig később ezt mondta az incidensről:

"Így tiltakoztam a videóbíró abszurditása ellen. Ez nem segít a játékvezetőn.

Nem akarok mentegetőzni, hibáztam, és a viselkedésem nem volt helyénvaló, de ami ennél is helytelenebb, hogy a VAR-szobában ülő játékvezetők a képernyő előtt többször is látják az adott eseményt, és nem segítenek a játékvezetőnek. Csak egyenlő bánásmódot akarunk" - fogalmazott Nunez.

A panaszok ellenére a Corinthians 1-0-ra legyőzte a Gremio csapatát, így három fordulóval a szezon zárása előtt a 11. helyen áll.