Vágólapra másolva!
Az előző napokhoz hasonlóan annyi minden történt október 23-án is a sportvilágban, hogy szinte lehetletlen csak a legfontosabb híreket összeszedni egy csokorba.

Klubváltás után a legtöbb futballistának általában némi időre van szüksége, hogy elérje a csúcsformáját, hiszen meg kell szoknia a környezetváltást, az új csapattársakat, el kell sajátítania az edző elképzeléseit és meg kell ismernie a taktikát. Vannak azonban olyan játékosok, akik pillanatok alatt beilleszkednek új klubjukba és szinte azonnal vezéregyéniséggé válnak. Szoboszlai Dominikkal is ez történt Liverpoolban, a magyar válogatott csapatkapitánya szenzációsan mutatkozott be Jürgen Klopp együttesében. A 22 éves középpályás mellett összeállításunkban olyan focistákat mutatunk be, akik idén nyáron váltottak klubot, majd máris új csapatuk legjobbjai és a szurkolók kedvencei lettek.

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott az újonc Diósgyőr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel ismét az élre ugrott a tabellán. Lehet nagy árat fizetett a címvédő a sikerért, ugyanis megsérült a csapat válogatott támadója, Varga Barnabás.

Varga Barnabás megsérült Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Öt 1966-os vb-győztes angol futballista halálát is a demencia, illetve az Alzheimer-kór okozta. Október 21-én meghalt a BEK-győztes Bobby Charlton is.

Félbeszakadt az Olimpiakosz-Panathinaikosz rangadó vasárnap este a görög labdarúgó-bajnokságban. A drasztikus lépés azután következett, hogy az egyik cserejátékost - a vendégeket erősítő spanyol Juankart - eltalálta egy tűzijáték, miközben az oldalvonal mellett melegített.

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus edzője, Massimiliano Allegri is belekeveredett az olasz fogadási botrányba. A hírek szerint a legendás olasz szakember kaszinókban játszott a COVID-19 világjárvány idején, és meccsekre is fogadhatott.

Massimiliano Allegri is belekerült az olasz fogadási botrányba Forrás: NurPhoto via AFP/Luca Rossini/NurPhoto/Luca Rossini

A Fiorentina hazai pályán 1-0-ra kikapott az Empolitól a Serie A 9. fordulójának utolsó mérkőzésén.