Vágólapra másolva!
Angol sajtóértesülések szerint az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő Colorado Rapids az Arsenal korábbi játékosát, Jack Wilshere-t szeretné vezetőedzőnek.

David Ornstein, a The The Athletic újságírója azt írja, hogy a Colorado Rapids már felvette a kapcsolatot az Arsenallal, Wilshere pedig engedélyt kapott a klubtól, hogy tárgyalhasson az amerikai csapattal.

Az Arsenal U18-os csapatának edzőjét állítólag lenyűgözte az amerikaikkal való interjú, de még nem hozta meg a döntését, azonban hajlik a váltásra, mert szeretne mihamarabb vezetőedző lenni.

Jack Wilshere a generációja egyik legnagyobb tehetsége volt Forrás: AFP/Ben Stansall

A 34-szeres angol válogatott labdarúgó a pályafutása elején óriási tehetségnek indult, hatalmas jövőt jósoltak neki, de rengetegszer bajlódott sérülésekkel. Az Arsenal színeiben mindössze 16 évesen és 256 naposan mutatkozott a Premier League-ben, ami 2022 szeptemberéig klubrekordnak számított.

A nevelőegyesületétől 2018-ban ingyen távozott, később megfordult még a West Ham Unitednál és a Bournemouthnál is, de a folyamatos sérülései miatt egyik csapatnál sem tudott maradandót alkotni. 2022 februárjában még próbálkozott az Aarhus csapatában, de csak 15 meccsen tudott pályára lépni a dán csapatban. 2022 nyarán aztán Wilshere bejelentette a visszavonulását, azóta pedig az Arsenal U18-as csapatát irányította.