Csodagyőzelem után nagyon közel az EB-kijutás

Belgrád, 2023. szeptember 7. Magyar játékosok gólöröme a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Szerbia - Magyarország mérkőzésen a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában, a G csoport rangadóján óriási bravúrt vitt véghez, miután hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte csoportbeli legnagyobb riválisát Szerbiát Belgrádban. A mieink négy forduló után ezzel öt pont különbséggel előzik meg a harmadik Montenegrót és hárommal a szerbeket.

Kiküldött munkatársunk, Hegyi Áron helyszíni jelentése Belgrádból.

Csoportelsőként futott ki a magyar válogatott a belgrádi Rajko Mitics Stadion gyepére, és Szoboszlai Dominikék feltett célja volt, hogy így is hagyják majd el a pályát mintegy két órával később.

A máskor félelmetes atmoszférájú, ódivatú belgrádi aréna ezúttal inkább egy zsibvásár, mint egy focirangadó hangulatát idézte.

A szerb drukkerek podgoricai akciója - rasszista rigmusok szorgos skandálása - miatt az UEFA egy zárt kapus meccsre (ill. kettőre, de a másodikat felfüggesztve kapták) büntette a szerb szövetséget, amit éppen a mieink ellen kellett letölteniük. Az UEFA döntésének értelmében tehát sem hazai, sem magyar szurkolók nem lehettek a lelátókon, amiket az egyik hosszanti oldalon azért sikerült feltölteni: alsó tagozatos gyerekek, sportiskolások és fociklubok apró növendékei árasztották el a lelátót. Mintegy másfél órával a kezdés előtt jelentek meg, és onnantól fogva borzalmas, szűnni nem akaró dudálás hangja töltötte be a stadiont.

Ahogy az várható volt, Marco Rossi nem a sorozat legfontosabb párharcának első meccsén - a "visszavágót" október 14-én rendezik a Puskás Arénában, garantáltan nem üres stadionban - fog kísérletezni. A kapitány ennek megfelelően, elsősorban a biztonságot szem előtt tartva, inkább védekező, de azért az előre játékban is veszélyes csapatot tett fel a pályára, ebben a formációban:

Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Nego, Nagy, Styles, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

A középpályáról visszazárva Nego Loicnak és Kerkez Milosnak is fontos védőszerepe volt a három középső védő mellett. Elől a Freiburgban egyre jobban formába lendülő Sallai Roland, a Liverpoolban szenzációsan bemutatkozó Szoboszlai Dominik, valamint a Ferencvárosban a gólokat ontó Varga Barnabásra várt a gólszerzés nem könnyű feladata.

A hazai csapat edzője, Dragan Sztojkovics kollégájával ellentétben inkább támadó csapatot tett fel a pályára, a Szergej Milinkovics-Szavics, Filip Kosztics, Dusan Tadics, Dusan Vlahovics, Alekszandar Mitrovics ötös bármilyen védelemnek képes kellemetlen perceket okozni. A hazai csapattól némileg szokatlan megoldás volt, hogy nem a mieinkkel egy időben jött ki melegíteni, hanem még jóval korábban letudták az átmozgatást.

Első félidő

A kezdőrúgás után ameddig csak lehetett igyekeztünk a szerb térfélen tartani a labdát, ha pedig elvesztettük, azonnal visszatámadva újra megszerezni. Az ötödik percben éppen egy ilyen labdaszerzés után Nego kapott egy jó indítást a jobboldalon, a tizenhatosra belépve, 14 méterről lőtt, a labda pedig nem sokkal suhant el a szerb kapu előtt. Négy perccel később egy szépen szőtt támadás végén Styles lövése perdült szögletre egy utolsó pillanatban belépő lábról.

Egyértelműen fölényben és veszélyesebben játszott a magyar csapat - egészen a tizedik percig...

Akkor ugyanis Dibusz rossz kirúgása után Szergej Milinkovics-Szavics gyűjtötte be a labdát, kiugratta ziccerben Tadicsot, aki lövés helyett a balján érkező Vlahovicshoz passzolt, a Juventus csatára borzalmasan találta el a labdát, de pont elakadt a visszasprintelő Szalai Attilában, akinek a lábáról a kapuba került a labda (1-0).

Kerkez Milos (b) és Nemanja Radonjic, a szerb válogatott játékosa Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ennél hidegebb zuhanyt elképzelni is nehéz lett volna, hiszen irányította meccset a magyar csapat. A szerbek persze vérszemet kaptak, a 13. percben Radonjics fűzte be nagyon csúnyán Szalait, középre lőtt labdáját Vlahovics futotta be, a visszatett labdáját pedig Tadics lőtte el kilenc méterről, de szerencsére kapu mellé.

Egyre több lett a kemény belépő, nem véletlen, hogy a 21. percben Juan Martínez Munuera játékvezető magához rendelte a két csapatkapitányt, Szoboszlait és Tadicsot, hogy hűtsék le egy kicsit a társakat.

A kapott gól, és az azt követő átmeneti zavarodottság után a meccs visszaállt a korábbi kerékvágásba,

azaz a magyar válogatott irányított, próbált kezdeményezően és kreatívan játszani,

míg a szerbek egy-egy kontra lehetőségére vártak. Igaz, egy ilyenből majdnem újabb gólt lőttek a 27. percben, de Dibusz jól vetődött ki a kapujából, és messzire öklözte a labdát.

Benne volt tehát a magyar egyenlítés a levegőben, és jött is a gól! Ki mástól, mint a bombaformábn lévő Varga Barnabástól! A 34. percben egy gyönyörű támadás végén Sallai tört be a tizenhatoson belülre, 14 méterről lőtt, de Vanja Milinkovics-Szavics védeni tudott, a kipattanó azonban pont Varga Barnabás elé került, de reflexből beletette a lábát a labdába, ami így az üres kapuban kötött ki (1-1).

A gólt ide kattintva nézheti meg!

Sallai Roland harcol a labdáért Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

És, ami nem sikerült a szerbeknek az sikerült nekünk, azaz rárúgni a második gólt az elsőre! A 36. percben egy szöglet után a mieink visszaszerezték a labdát, ami kikerült a bal szélre Lang Ádámhoz, a magyar középhátvéd átlőtte a labdát a hosszúra, az érkező Willi Orbán pedig közelről az üres kapuba passzolt (1-2).

A gólt ide kattintva nézheti meg!

Fordult a kocka, most már a szerbeknek lett sürgős, hogy támadjanak. A lelátóról zúgott a Szerbia, Szerbia! a 6-8 ezer gyerektorokból, és kicsit rá is kapcsoltak Tadicsék, de a szünet előtt már csak egy kisebb helyzetre futotta az erejükből, azaz

a magyar csapat teljesen megérdemelten mehetett 2-1-es vezetéssel szünetre.

Mi pedig remélhettük, hogy a csapat majd ugyanott folytatja, ahol 45 perc után abbahagyta.

Második félidő

Dragan Sztojkovics kettőt cserélt a szünetben, a középpályán Radonjics és Kosztics helyére Zsivkovics és Mladenovics érkezett. Ahogy várható volt, szerb támadásokkal kezdődött a második félidő, Dibusznak az 50. percben például fejjel kellett tisztázni a kapujától 18 méterre tisztázni, de alapvetően hatékonyan blokkolta a hazai támadójátékot a magyar védelem.

Az 58. percben Dibusz óriási bravúrral mentette ütötte szögletre Vlahovics léc alá tartó lövését, majd nem kisebb védést bemutatva ütötte oldalra a Juventus csatárának bal alsó sarokba tartó fejesét.

Míg Dibusz a magyar kapuban, addig Varga Barnabás a szerb kapu előtt tette, amihez a legjobban ért Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem uraltuk a második félidőben a mérkőzést, ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy nem az történt a pályán, amit a magyar csapat szeretett volna. Persze megvoltak a helyzeteik a szerbeknek, de nekik kellett loholniuk az egyenlítésért, és,

ha a 73. percben Lang újabb zseniális passza után Nego egy kicsit bátrabb, és átemeli a labdát a szörnyű ütemben kilépő Vanja Milinkovics-Szavicson, akkor meg is duplázhattuk volna az előnyt.

Ehelyett csak a bal kapufának és az óriási szerencsének köszönhettük, hogy Vlahovics nem egyenlített ki az ellenakcióból.

Marco Rossi a korábban meglépett Kerkez-Fiola csere után a 77. percben kettőt változtatott, és a középpályán szokás szerint rengeteget futó, és kissé meg is sérülő Nagy Ádám, valamint az egyenlítő gólt szerző Varga Barnabás helyére a válogatottban ezzel bemutatkozó Kata Mihályt és Ádám Martint küldte pályára.

Varga Barnabást Filip Kostics és Sztrahinja Pavlovics igyekszik megállítani Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mindenki tudta, hogy az utolsó percek pokoliak lesznek, és most azért örülhettünk, hogy nem 40 ezer vért ivott szerb drukker űzte-hajtotta tombolva a hazai csapatot. Sztojkovics lehetőségeit jól mutatja, hogy a 87. percben Vlahovics helyére Luka Jovicsot tudta beküldeni, de a mieink taktikusan ölték a játékot, és ezt nem egyszer a labda okos megtartásával tették.

A magyar csapat óriásit játszva végül teljesen megérdemelt nyert csoportbeli legnagyobb riválisa otthonában, és tovább növelte előnyét a csoport élén, hatalmas lépést téve az Európa-bajnoki részvétel felé.

Eredmény, Eb-selejtező, 4. forduló:
Szerbia - Magyarország 1-2 (1-2)
Belgrád, Rajko Mitics Stadion, zárt kapus, v.: Juan Martínez Munuera (spanyol)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Nego, Nagy Á. (Kata M. 77.), Styles, Kerkez (Fiola 70.) – Sallai (Csoboth 90+3.), Szoboszlai – Varga (Ádám M. 77.).
Szerbia: V. Milinkovics-Szavics – Veljkovics, Gudelj, Pavlovics – Radonjics (Zsivkovics 46.), Makszimovics, Sz. Milinkovics-Szavics, Kosztics (Mladenovics 46.) – Tadics (Ilics 87.), Vlahovics (Jovics 87.), A. Mitrovics
gólszerző: Szalai A. 10., ill. Varga B. 34., Orban W. 36.

a csoport másik mérkőzésén:
Litvánia-Montenegró 2-2 (0-0)
gól: Paulauskas (71.), Cernych (94.), illetve Krstovic (78.), Savic (89.)

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 - 7-1 10 pont
2. Szerbia 4 2 1 1 6-3 7
3. Montenegró 4 1 2 1 3-4 5
4. Litvánia 4 - 2 2 3-7 2
5. Bulgária 4 - 2 2 2-6 2