"Nem ez volt a terv, hogy hamar kétgólos hátrányba kerülünk,
de azt gondolom, hogy magával a kezdésünkkel nem volt probléma, hiszen az első percekben rengeteg helyzetünk volt. A ZTE vezető gólját egy figyelmetlenség előzte meg, illetve azt is el kell ismerni, hogy nagyszerű lövéssel szereztek vezetést a hazaiak. Továbbra is kezdeményezők szerettünk volna lenni, de egy szép fejessel növelte előnyét a Zalaegerszeg. Fontos volt, hogy ebben a helyzetben is nyugodtak maradjanak a játékosok.
Tizenegyesből született néhány gólunk, ez mindig fájdalmas az ellenfélnek, de úgy hiszem, nem férhetett kétség a büntetők jogosságához
– mondta el Máté Csaba a fradi.hu beszámolója szerint.
A tréner újságírói kérdésre válaszolva Varga Barnabás teljesítményére is kitért. A csatár 12 tétmérkőzésén már 14 gólnál jár.
"Reméljük, hogy csütörtökön is így folytatja a válogatottban – folytatta a vezetőedző. - Ez egy bomba rajt a részéről, a teljesítménye akkor is megsüvegelendő, ha tudjuk, hogy gólkirályként érkezett hozzánk. Várjuk a folytatást tőle, de meg kell említeni a többi játékost is, akár azokban is lehet még gól, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.
Barni rendkívül sokat dolgozik a mezőnyben is, gólpasszokat is ad, az pedig, hogy átengedte az utolsó tizenegyes elvégzésének lehetőségét, csapatemberi nagyságát mutatja."
A Fradi legközelebb szeptember 16-án, a MOL Magyar Kupában lép majd pályára a vármegyei első osztályban szereplő Nagyecsed vendégeként.