Vágólapra másolva!
A magyar férfi labdarúgó-válogatott vasárnap este, felkészülési mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott Csehország ellen a telt házas Puskás Arénában. A gól nélküli első félidő után a második játékrész elején Sallai Roland szerezte meg a vezetést, ám a csehek tíz perccel később egyenlíteni tudtak. A vendégek egyre gyakoribb és egyre durvább szabálytalanságai miatt a meccs végén szinte folyamatosan szakadozott volt a játék, a mezőnyben pedig a veszélyesebb magyar válogatott nem tudta megszerezni a győztes gólt – ám így is immáron nyolc mérkőzés óta őrzi a veretlenségi sorozatát.

A szerbiai Európa-bajnoki selejtezőn elért sikerrel a magyar válogatott nagyon közel került ahhoz, hogy automatikusan kijusson a jövő évi, németországi kontinenstornára. Három nappal később a sorozat hatodik fordulójára került sor, az ötfős csoportjában Marco Rossi együttese viszont szabadnapos volt. Ám a szombaton az 59. születésnapját ünneplő olasz szakember csapatának így is volt feladata, hiszen

a szintén szabadnapos és az Albánia elleni döntetlen után szintén csoportelsőként álló cseh válogatott érkezett a Puskás Arénába.

A két együttes Csehszlovákia felbomlása óta ezelőtt háromszor játszott egymás ellen, egyaránt felkészülési mérkőzéseken, és eddig minden végkimenetel egyszer valósult meg. A legutóbbi, 1-1-es döntetlennel zárult összecsapásra 2013-ban került sor, így Marco Rossinak szövetségi kapitányként először kellett összeállítania kezdőcsapatot a cseh válogatott ellen. A szombati sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem tervez jelentős változtatásokat a felállásban, ennek megfelelően

a belgrádi kezdő csak egy helyen módosult: a középpályán Nagy Ádám helyett Kalmár Zsolt kezdett.

A túloldalon Jaroslav Šilhavý sokkal többet (kilencet) változtatott az albánok elleni meccshez képest, de a Bundesligából, a Serie A-ból és a Premier League-ből így is tett légióst a kezdőcsapatába. A Puskás Akadémiában játszó Patrizio Stronati is a pályán, a védelemben kapott helyet – az idén a magyarokhoz hasonlóan veretlenül pályára lépő csehek három támadóval kezdték el a meccset.

Természetesen Szoboszlai-mezes szurkolóból érkezett a legtöbb a Puskás Arénába Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hiába "csak" felkészülési mérkőzésről volt szó, már bő egy órával a meccs előtt óriási hangulat volt a Puskás Arénában és a környékén – a magyar hangok mellett váratlanul sok cseh mondatot is lehetett hallani a stadion megközelítése közben –, kezdésre pedig az MLSZ délutáni bejelentésének megfelelően

a szurkolók lényegében teljesen meg is töltötték a nézőteret.

Már akkor nagy taps fogadta a magyar játékosokat, amikor szűk ötven perccel a kezdés előtt a bemelegítésre érkeztek Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az öltözőből kiérkezett játékosok felsorakozása után a cseh himnusz után is udvariasan tapsoltak a magyar szurkolók, ám a magyar nemzeti himnusz végigéneklése után kitört tapsvihar végén

a cseh média munkatársai is csodálkozva néztek körbe, hogy miként lehet ilyen jó hangulat egy felkészülési meccsen.

Hidegrázós volt Marco Rossi éltetése, majd a Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnökére, Benkő Lászlóra való vastapsos megemlékezés is.

Felkészülési meccsen talán még sosem szólt ilyen hangosan a Himnusz Fotó: Csudai Sándor - Origo

1. félidő

A találkozó elején a vendégek letámadását jól tudta kezelni a magyar válogatott, és nagy helyzetek nem alakultak ki, majd a cseh védelem bizonytalanságát többször is szép cselekkel és beívelésekkel tudta kihasználni a magyar csapat a hazai közönség nagy örömére. Az első veszélyes lövésre a 10. percig kellett várni, amikor

Szoboszlai-Varga-Sallai összjáték végén a Freiburg támadója az ötös sarkáról próbálkozott, de Jindrich Stanek kapus védeni tudott.

Kerkez Milost nehezen tudták tartani a csehek a szélen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A folytatásban javult a csehek védelme, és a magyar válogatott már nem tudott olyan gyakran mögéjük kerülni, ám a labda így is nagyrészt a hazaiaknál volt. A csehek elsősorban beadások után veszélyeztettek, az egyik ilyennél Stronati fejese tűnt veszélyesnek, de Dibusz biztosan fogta a labdát, ahogy egy ellentámadás végén 17 méterről leadott cseh lövésnél is.

A horvát játékvezetővel a félidő felénél elégedetlenkedett a közönség, amikor Varga Barnabás fellökéséért nem ítélt szabadrúgást, majd nem sokkal később Kalmár Zsolt reklamálásáért sárga lapot is kiosztott.

Dibusz Dénesnek nem sok dolga volt az első félidőben, de ami igen, azt jól végezte Fotó: Csudai Sándor - Origo

A félidő hajrájához közeledve felpörögtek az események, és szinte percenként, felváltva alakultak ki lehetőségek a két oldalon, ám a támadások mindkét kapu előtt egy-egy rossz passzal, pontatlan lövéssel, vagy kiváló védekezéssel fejeződtek be. A 35. percben megvalósult magyar kontra végén egyiket sem lehetett elmondani:

Szalai Attila 25 méterről leadott bombája után Staneknek nyújtózkodva kellett nagyot védenie.

Az ebből született szöglet is veszélyes volt, egy begyakorolt figura után Sallai fejelt közelről a kapu fölé.

Sallai Roland előtt adódtak a legnagyobb helyzetek az első játékrészben Fotó: Csudai Sándor - Origo

A játékrész utolsó perceiben Dibusz egy kisebb hibája után kellett javítania a Ferencváros kapusának, majd

a túloldalon Sallai lövése volt ismét veszélyes, ám maradt a 0-0-s állás az első 45 perc végére,

amely 56 százalékos magyar labdabirtoklást és 8 hazai kapura lövést hozott, és amely a szurkolókat is elégedettséggel töltötte el a büfés sorbanállás közben.

2. félidő

Jól mutatta, hogy melyik csapatnak van szüksége nagyobb átbeszélésre a szünetben, hogy a csehek majdnem két perccel később futottak ki a pályára az öltözöből. Cserét mégis csak Marco Rossi eszközölt, aki Nagy Ádámot küldte a pályára Kalmár helyére, így a Szerbiában látott kezdővel indította el a csapat a második félidőt. Ezt a 45 percet is a cseh kezdték aktívabban, Vaclav Jurecka fordulásból leadott lövése azonban csak a kapu mellett-mögött ülő nézőkre volt veszélyes. A magyar csapat első, félidei lövése viszont a cseh kapura is:

Kerkez Milos kapott labdát a bal oldalon, a középre tekert labdája pedig a Stronatit megelőző Sallai Rolandot találta meg, aki a rövid felsőbe perdített.

Sallai Roland ünneplése a vezető gólja után Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az 57. percben a kitartó éljenzést hangos füttyszó váltotta fel, amikor a Sallai ellen a félpályán elkövetett, durvának tűnő szabálytalanságért szabadrúgást sem ítélt a horvát játékvezető. A cseh akció végigment, a lövés pedig a kapu mellé süvített, majd jó ideig ápolni kellett a magyar válogatott gólszerzőjének fejét. A vendégek kettős cserével töltötték ki az időt, a feszültség azonban érződött, hiszen közvetlenül az újraindítás után Szoboszlai és Soucek akaszkodott össze a cseh fault után, majd a folytatásban is többször állt a játék egy-egy felesleges szabálytalanságot követően – sárga lap azonban egyik alkalommal sem került elő Igor Pajač zsebéből.

A horvát játékvezető nem akadályozta meg lapokkal a feszült hangulatot Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ennek a furcsa pár percnek ráadásul egy cseh gól lett a vége: egy indítás után

Langnak nem sikerült elég erősen hazafejelnie a labdát, Dibusz így későn ért ki Cyhilre, aki a labdát Jureckához továbbította, a támadónak pedig 13 méterről nem volt nehéz eltalálnia az üresen maradt kaput.

Örülhettek a csehek az egyenlítésnek Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gól nem zavarta meg a magyar válogatottat, amely a következő percekben veszélyesebb volt az ellenfél kapuja előtt, de Stanek mindannyiszor jól tette a dolgát. A 72. percben Marco Rossi újoncot is avatott: Callum Styles helyére a 21 éves kecskeméti középpályás, Horváth Krisztofer állt be. Ám mikor már úgy tűnt, kezd barátságosabbá válni a hangulat,

Sadilek odarúgott Kerkeznek, majd neki állt feljebb és ment neki a magyar szélsőnek.

Ezt még mindig nem büntette sárga lappal Pajač, ám a cseh játékos (akit későb a testvére váltott a pályán) egy perccel később már bűnhődött, amikor 17 méterre a vendégek kapujától elhúzta Szoboszlai lábát. A Liverpool középpályásának szabadrúgását nagy lelkesedés övezte, ám a csapatkapitány eltekerte a hosszú felső sarok mellett a labdát.

Magyar játékos fekszik a földön egy cseh szabálytalanság után – nem ritka pillanat a második félidőben Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendes játékidő utolsó tíz perce Kerkez oldalhálót megrezgető bombalövésével indult, majd két-két csere, és (végre valóban) sárga lapokat érő cseh szabálytalanságok miatt állt a játék – a hazaiaknál Csoboth Kevin és Kata Mihály lépett pályára. Igazán nagy helyzet a hátralévő időben már egyik csapat ellen sem adódott, így

maradt az 1-1-es döntetlen, aminek a hazai közönség hálás volt, és amivel mindkét együttes megőrizte az idei veretlenségét – egy kiváló, de váratlanul feszült hangulatú összecsapáson.

A magyar válogatott legközelebb október 14-én Szerbiát fogadja, majd három nappal később Litvániában lép pályára. November 16-án Bulgária következik, november 19-én pedig Montenegró ellen, Budapesten zárul az Eb-selejtezősorozat.

Felkészülési mérkőzés:
Magyarország–Csehország 1-1 (0-0)
Puskás Aréna, 60 ezer néző, v.: Igor Pajač (horvát)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán (Fiola, 60.), Szalai – Nego (Kata, 84.), Kalmár (Nagy Á., a szünetben), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 84.), Szoboszlai – Varga B.
Csehország: Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadilek (L. Sadilek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.)
gólszerző: Sallai (52.), ill. Jurecka (63.)