Vágólapra másolva!
A fejlődést tartja szem előtt ifjabb Lisztes Krisztián, aki jövő nyártól a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.

A Ferencváros 18 éves futballistája az M4 Sportnak csütörtökön elárulta: néhány hónapja tudott a tavaly Európa-liga-győztes Frankfurt megkereséséről.

- fogalmazott Lisztes, aki ebben az idényben még a magyar bajnoki címvédő FTC-t erősíti. A zöld-fehér klub utánpótlásába 2017-ben került, majd 2021 júliusában, 16 évesen kapta meg a profi szerződést. Az NB I-ben 2022 májusában, a Gyirmót ellen mutatkozott be, majd a következő szezon elején az ír Shamrock Rovers elleni idegenbeli Európa-liga-meccsen debütált a nemzetközi porondon. A nagy áttörést pedig a Fehérvár elleni hazai bajnoki hozta meg számára idén áprilisban, amikor csereként beállva duplázott, 2-2-re mentve a meccset.

A német együttesnél megtapasztalt körülmények kapcsán úgy fogalmazott: "Bundesliga-szint, szerintem ezt nem kell ragozni. A stadion nagyon szép és nagy a közönség is, hasonlít a Fradira talán. Hasonlóan jó B közepet várok, mint a Fraditól."

Saját magától fejlődést és gólokat vár el Németországban is.

"Egy Bundesliga-csapatról van szó, a fejlődés érdekében van ez az egész, hogy minél magasabb szintet el tudjak érni" - fogalmazott Lisztes, aki

gólpasszt adott csütörtökön az U21-es válogatott kazahok ellen 2-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőjén.

Édesapja, a 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar tehetsége volt. A Ferencváros saját nevelésű játékosa a Bundesligában is karriert futott be: a stuttgarti évek után a Werder Bremenhez került, amellyel bajnok lett. Később megfordult a Mönchengladbachnál és a Hansa Rostocknál is, míg Magyarországon a Ferencváros mellett volt a Szeged, a Vasas, a Paks, a REAC és végül a Soroksár játékosa.