Vágólapra másolva!
Az augusztus 20-i ünnep alkalmával komoly elismerésben részesült az idén nyáron visszavonult 43-szoros magyar válogatott futballista, Nikolics Nemanja, aki Székesfehérvár tiszteletbeli polgára lett.

A Fehérvár FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Vidi történetének legeredményesebb góllövője, Nikolics Nemanja a kitüntetésről szóló oklevelet dr. Cser-Palkovics András polgármestertől vehette át.

Nem sokkal a Vidihez való igazolása után Niko letette a magyar állampolgársági esküt, családjával ma is Fehérváron él" – fogalmazott a városvezető.

A 35 évesen visszavonult labdarúgó két időszakban összesen hét évig szerepelt a fehérvári együttesben, ahol 314 tétmérkőzésen lépett pályára és 164 gólt szerzett. Nikolics háromszor nyert magyar, egyszer-egyszer pedig lengyel és MLS-gólkirályi címet nyert, kétszer lett magyar és lengyel bajnok, egyszer pedig Magyar Szuperkupa-győztes. A magyar válogatottban 43 találkozón léphetett pályára, a 2016-os, majd a 2021-es Európa-bajnokságon is szerepelt.