Vágólapra másolva!
Kerkez Milos labdarúgócsapata, a Bournemouth felkészülési mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Southamptont. A 19 éves játékos beszélt a bemutatkozásról. 

A kedd esti összecsapás volt a magyar válogatott védőjének első találkozója a Premier League-ben szereplő együttesben, a Bournemouth pedig a walesi David Brooks hajrában lőtt góljával idegenben tudott nyerni.

"Boldog vagyok, hogy túl vagyok a bemutatkozáson, és ilyen stadionban, ilyen nézősereg előtt szerepelhettem" - értékelt a találkozó után a klub hivatalos csatornáján Kerkez, aki kezdőként 77 percet töltött a pályán. "A csapatunk remek és egyre jobban megértjük egymást. A társak egyből befogadtak, otthon érzem magam, szép lassan pedig az edzések tempójához és minőségéhez is hozzászokom".

Kerkez Milos elégedett volt Forrás: https://www.afcb.co.uk/

Kerkez elmondta, a Bournemouth-hoz akart szerződni, így nagyon boldog, hogy már az első mérkőzésén is túl van, a mutatott teljesítményével pedig elégedett.

"Alig várom, hogy szombaton az Atalanta ellen hazai környezetben, saját szurkolóink előtt is pályára léphessek" - zárta a hátvéd, akinek együttese a West Ham United elleni, augusztus 12-i bajnoki rajtig jövő szombaton még a francia Lorient-nal is összecsap.

A 19 éves Kerkez leigazolását múlt csütörtökön jelentette be az angol élvonal legutóbbi idényében 15. helyezett együttes, amely a sajtó szerint 18 millió eurót fizetett a játékjogáért az AZ Alkmaarnak.