Vágólapra másolva!
A Fradi Konferencia-ligában aratott 4-0-s győzelme után Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke Facebook-bejegyzésben háláját fejezte ki a csapatnak és a szurkolóknak, ami némiképp előrevetíti a megbízott vezetőedző, Máté Csaba jövőjét is.

Kubatov Gábor a bejegyzésében reagált a Ferencváros Shamrock Rovers elleni diadalára. Az FTC elnökének posztja is arra utal, hogy a megbízott vezetőedző, Máté Csaba élvezi a vezetők bizalmát.

– írta az FTC elnöke.

Mint csütörtökön megírtuk, a Ferencváros futballcsapatát az RB Leipzig korábbi trénerével, az amerikai Jesse Marsch-sal hozták hírbe, ám a Magyar Nemzet eközben arról ír, hogy a Shamrock Rovers elleni siker megerősítette Máté Csaba vezetőedzői pozícióját, ugyanis a lap szerint nincs érdemi hír arról, hogy a Ferencváros bárkivel is tárgyalna, mivel a sajtóban eddig megjelent nevek mindegyike egyelőre csupán spekuláció.