Vágólapra másolva!
A Ferencváros csapata csütörtökön 19 órától a Groupama Arénában fogadja a az ír Shamrock Roverst csapatát a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában. A mérkőzés napja előtti szokásos sajtótájékoztatón a magyar bajnok új edzője, Máté Csaba és a csapat magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes válaszolt a kérdésekre.

Hatalmas csalódásként élték meg a sorozatban ötszörös magyar bajnok klubnál, hogy kiestek múlt héten a félprofi feröeri csapat, a KÍ Klaksvík ellen a Bajnokok Ligája első fordulójában. A váratlan kudarc után a kirúgott Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző helyét Máté Csaba vette át, akinek elsődleges feladata az volt, hogy felrázza a csapatot. Az első hét tapasztalatiról Máté Csaba a következőket mondta:

"Napról napra tudtunk csak fejlődni, nem megy ez egyik napról a másikra. Érezni lehetett a játékosokon, hogy rendkívül feszültek, mert nagy csalódásként élték meg. A fejek rendbe rakása fontos része a feladatunknak, de a labdarúgás szakmai részével is foglalkoztunk. Ennyi idő alatt kezdünk beállni a helyes irányba. Pozitívan tekintek az első hétre. Fontos lesz, hogy a szurkolókat magunk mellé tudjuk állítani" - kezdte a sajtótájékoztatón Máté Csaba.

A zöld-fehérek élére kinevezett szakvezető a jövőjét firtató kérdésekre is konkrét választ adott.

Természetesen megtekintettük az ellenfél mérkőzéseit. Ha valaki összehasonlítja a meccseket, vagy a játékoskeretet, akkor látni a különbséget. Nálunk szinte a teljes csapat megváltozott a tavalyi összecsapás óta, míg náluk ugyanaz a 8-9 játékos fog szerepelni. Nagyon kell majd figyelni. Biztos vagyok benne, hogy ők is elemezték azt a mérkőzést, szóval teljesen más mérkőzésre számítok.

Nagy alázattal kell hozzáállnunk a meccshez, erre különösen megtanított bennünket a múlt szerdai meccs.

Szóval szerintem tiszteletlen lenne tippelésekbe belemenni. Természetesen győzni akarunk, olyan arányban, hogy kényelmes előnyben legyünk a visszavágón, de látni kell, hogy mélyre löktük vissza magunkat és lehet, hogy döcögősebb lesz az út" – mondta Máté csapata, aki elmondta, hogy Botka Endre sérülés miatt biztosan nem fog pályára lépni.

Máté Csabára hárult a feladat, hogy felrázza a Fradit a BL-búcsú után Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapatkapitány Dibusz Dénes szerint az elmúlt egy hétben sikerült némiképp javítani a csapat mentális állapotán, így pozitívan tekint az előttük álló mérkőzésekre.

Mindenkit nagyon megviselt a múlt szerdai vereség, óriási kudarc volt.

Az ilyen kudarcokon nem tudja az ember egyik napról a másikra túl tenni magát.

Szerdától vasárnapig éreztük azt, hogy egy nagyon görcsös és a ritmust nem találó csapat volt az edzéseken. Érthető, mert tényleg mindenkit megviselt és nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. De ahogy eltelt a 3-4 nap úgy éreztem kezdünk talpra állni, az elmúlt két nap már határozottan úgy telt, ahogy annak telnie kellett. Voltak előremutató jelek, amik arra utaltak, hogy kifelé jövünk a gödörből. Remélem, hogy holnap egy teljesen más arcunkat mutatjuk majd, és ehhez az kell, hogy mindenki átérezze, milyen helyzetben van most a klub" – mondta Dibusz, aki szerint nem jelent problémát számukra az, hogy hazai pályán kezdik a párharcot.

"Nem hátrány, hogy itthon kezdünk. Volt már rá példa, hogy itthon kezdtünk és tudtunk egy tetemes előnyt kiharcolni. Éppenséggel a Shamrocks elleni playoff mérkőzésen is tavaly 4-0-s előnyt tudtunk szerezni, amivel eldöntöttük a továbbjutást. Volt olyan is, hogy idegenbeli szoros meccs után tudtuk kiharcolni a továbbjutást. Egész tavasszal már problémánk volt a hazai meccsek megnyerésével, úgyhogy egy új időszakot kell kezdenünk a holnapi mérkőzéssel. Aki ki fog látogatni az velünk lesz, aki nem, az érthetően így fejezi majd ki a csalódottságát, de azért dolgozunk, hogy a bizalmukat visszaszerezzük, úgyhogy az a legfontosabb, hogy kiszolgáljuk és újra magunk mellé állítsuk a szurkolókat.

Dibusz Dénes szeretné visszanyerni a szurkolók bizalmát Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A Csabi személyében egy olyan edző vette át a csapat irányítását, aki sokszor került már hasonló helyzetbe az elmúlt években és mindig jól megoldotta a feladatát. Egyáltalán nem volt nehéz ráhangolódni az ő elképzeléseire. Az elmúlt két napban nagy javulást érzékeltem és már időként hasonlítottak arra, amit az edző is elvár a játékosoktól a pályán. Nem volt egyszerű a helyzete, mert egy óriási pofon után kell rendbe tennie a csapatot és a játékosok mentális és lelkivilágát, de ez az egy hét elegendő volt ahhoz hogy tudjunk egy lépést tenni előre, aminek a holnapi meccsen már meg is kell hogy mutatkozzon" – fogalmazott a csapatkapitány.

A Ferencváros Shamrock Rovers elleni Konferencia-liga meccsét július 27-én csütörtökön az Origón is követheti 19 órától élő szöveges közvetítésünk formájában.