Vágólapra másolva!
A korábbi 38-szoros olasz válogatott labdarúgó, Alberto Aquilani lett a magyar válogatott középpályást, Nagy Ádámot is foglalkoztató olasz másodosztályú Pisa vezetőedzője.

A 38 éves egykori középpályás kinevezesét csütörtök esete jelentette be hivatalos honlapján jelentette be a Luca d'Angelo helyét átvevő Aquilani érkezését.

Aquilani meglehetősen sikeres játékoskarriert tudhat maga mögött, megfordult többek között az AS Roma, az AC Milan, a Liverpool és a Juventus csapatában is, a válogatottban pedig 32 meccsen ötször volt eredményes.

Edzőként a Fiorentina ifjúsági (Primavera) csapatát irányította, amellyel 2020 és 2022 között sorozatban háromszor nyerte meg a korosztályos Olasz Kupát, 2021-ben és 2022-ben pedig a Szuperkupát is elhódította, míg idén a Primavera korosztály legjobb edzőjének választották.