Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén az Újpest FC 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel Nebojsa Vignjevics csapata feljött a tabella hetedik helyére, és hat ponttal eltávolodott a kiesőzónától.

A Paks jelenleg a legjobb formában lévő csapatként várhatta az Újpest elleni mérkőzést. Bognár György együttese a legutóbbi hat mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, ráadásul az idei szezonban minden budapesti bajnoki mérkőzésén legalább két gólt szerzett. Az Újpest a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer kapott ki, a Szusza Ferenc Stadionban a legutóbbi öt bajnokiján, négy győzelemmel és egy döntetlennel, 13 pontot gyűjtött.

A két csapat legutóbbi három tétmérkőzését kivétel nélkül a Paks nyerte, mindig három gólt szerezve. Egymás elleni legutóbbi hét tétmérkőzésükön mindig legalább három gól született.

A Paks kezdte lendületesebben a találkozót, az első percekben több helyzetet is kialakított a kapu előtt, de nem tudta megszerezni a vezetést.

A hetedik percben aztán a fővárosi csapat az első lehetőségéből gólt tudott szerezni.

A magyar válogatott Csoboth Kevin csapott le egy kipattanóra, középre játszott a dominikai Heinz Mörschelnek, aki lekészítette a labdát a szemből érkező Fernand Gourénak, az elefántcsontparti játékos pedig hat méterről a kapuba lőtt.

Az Újpest remekül futballozott a Paks ellen Forrás: Ifj.Thalyzoltan/mlsz.hu

A bekapott gól után a Paks ismét átvette a játék irányítását, az első ziccerét viszont csak a 24. percben sikerült kidolgoznia. Egy bal oldali szöglet után a csapatkapitány Szabó János csúsztatott kapura, azonban az újpesti Tim Hall akrobatikus mozdulattal kivágta a labdát a gólvonalról.

A 29. percben tizenegyest kapott a Paks.

Egy előrevágott labdát az Újpest görög védője, Georgiosz Antzoulasz próbált lefedezni, azonban Hahn János lefutotta, és megpróbálta elpöckölni a labdát az Újpest kapusa, Djordje Nikolics mellett, de összeakadt a szerb kapussal, Vad II. István játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé a góllövőlista élén álló Varga Barnabás állt oda, aki higgadtan a bal alsóba lőtt a jobbra vetődő Nikolics mellett.

A folytatásban nyíltan futballozott mindkét csapat, akadtak is helyzetek mindkét oldalon, végül az első félidő hosszabbításában ismét az Újpest szerzett vezetést.

Varga Balázs bal oldali szabadrúgására Heinz Mörschel robbant be, és öt méterről a kapuba belsőzött.

A Paks kezdte jobban a második félidőt, és az 52. percben azonnal egyenlíteni tudott. A szünetben csereként beállt Bőle Lukács lőtt be egy jobb oldali szögletet, Varga Barnabás pedig négy méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott.

  • A 28 éves támadónak ez volt a 21. gólja az NB I idei szezonjában. A szezonbeli harmadik Újpest elleni mérkőzésén már negyedszerre volt eredményes.
Varga Barnabás továbbra is bombaformában futballozik Forrás: Ifj.Thalyzoltan/mlsz.hu

A bekapott gól után a lila-fehérek átvették a játék irányítását, több nagy helyzetet is kidolgoztak, de harmadszorra nem tudták megszerezni a vezetést. A 72. percben aztán Bognár György a pályára küldte a 36 éves Böde Dánielt, aki a Paks legutóbbi hét meccsén öt gólt lőtt.

Azonban nem Böde lett a meccs hőse, hanem az Újpest magyar válogatott támadója, Csoboth Kevin, aki a 83. percben betört a tizenhatoson belülre, majd Papp Kristóf mellett kiharcolt egy tizenegyest.

A labda mögé Nemanja Antonov állt oda, aki higgadtan a léc alá lőtt a jobbra vetődő Nagy Gergely helyére.

A hajrában a paksiak folyamatosan lőtték fel a labdákat Bödére és Varga Barnabásra, de az újpestiek hősiesen védekeztek, és végül megőrizték az előnyüket, így rendkívül fontos győzelmet arattak.

A Paks ezzel hat megnyert meccs után kapott ki ismét az NB I-ben, az Újpest pedig ezzel a győzelemmel feljött a tabella hetedik helyére és hat ponttal eltávolodott a kiesőzónától.

1. félidő
32Barnabás Varga
29Djordje Nikolic
7Fernand Goure
2. félidő
88Attila Osváth
88Fernand Goure
84Kristóf Papp
84Nemanja Antonov
79Gábor Vas
72János Hahn
67Heinz Mörschel
67György Varga
67Lirim Kastrati
57Petrus Boumal
52Barnabás Varga
49Heinz Mörschel
48Norbert Szélpál
46Balázs Balogh
46Gergő Gyurkits
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
Paksi FC3-4-3
Football Pálya
13
Djordje
Nikolic
4
Abdoulaye
Diaby
49
Branko
Pauljevic
77
Kevin
Csoboth
42
Georgios
Antzoulas
34
Tim
Hall
29
Vincent
Onovo
21
György
Varga
19
Fernand
Goure
8
Heinz
Mörschel
5
Petrus
Boumal
3
Zsolt
Gévay
42
Norbert
Szélpál
23
Barnabás
Varga
21
Kristóf
Papp
30
János
Szabó
14
Tamás
Kádár
12
Gábor
Vas
11
Attila
Osváth
8
Balázs
Balogh
6
János
Hahn
18
Gergő
Gyurkits

Újpest FC

Kezdők
13Djordje Nikolic
29
4Abdoulaye Diaby
49Branko Pauljevic
77Kevin Csoboth
42Georgios Antzoulas
34Tim Hall
29Vincent Onovo
21György Varga
67
19Fernand Goure
88
7
8Heinz Mörschel
67
49
5Petrus Boumal
57
23Dávid Banai
2Lirim Kastrati
67
18Bálint Szabó
32Peter Ambrose
33Márk Mucsányi
39Luis Jakobi
45Stefan Jevtoski
62Dominik Kovács
82Giuseppe Borello
6Luca Mack
11Nemanja Antonov
84
Cserék

Paksi FC

Kezdők
3Zsolt Gévay
42Norbert Szélpál
48
23Barnabás Varga
52
32
21Kristóf Papp
84
30János Szabó
14Tamás Kádár
12Gábor Vas
79
11Attila Osváth
88
8Balázs Balogh
46
6János Hahn
72
18Gergő Gyurkits
46
77Attila Haris
1Gergely Nagy
25Barnabás Simon
4Márton Lorentz
5Olivér Tamás
7Máté Sajbán
9Lukács Bőle
13Dániel Böde
17Alen Skribek
20Nikolasz Kovács
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista