A találkozó mindkét csapat számára óriási téttel bírt, hiszen az AS Roma és az Atalanta is Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyért harcol.
Az első félidőben a főváros csapat többet birtokolta a labdát, az Atalantának egyetlen kapura lövése volt, de abból a 39. percben megszerezte a vezetést Mario Pasalic révén.
A második félidőben a Roma óriási mezőnyfölényben futballozott, Mourinho csapata 78%-ban birtokolta a labdát, a második gólt mégis a bergamói csapat lőtte a 74. percben Rafael Toloi révén.
A 83. percben aztán a Roma szépített Lorenzo Pellegrini 17 méteres átlövésével, azonban egy perccel később minden reménye elszállt a fővárosi csapatnak, amikor a portugál válogatott kapus, Rui Patricio kiejtette az öléből egy hazaguruló labdát a holland Teun Koopmeiners elé, aki 11 méterről a kapuba lőtt.
- Clarence Seedorf óta Koopmeiners az első holland középpályás, aki egy szezon alatt eljutott hét gólig a Serie A-ban
Győzelmével a Roma maradt a tabella ötödik helyén, az Atalanta a hetedik, de már csak négy pont a hátránya a negyedik helyen álló AC Milan mögött.
Serie A, 31. forduló:
Atalanta-AS Roma 3-1 (1-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 37 | 29 | 2 | 6 | 87-20 | 67 | 93 | GY GY V GY D |
2. | AC Milan | 38 | 22 | 8 | 8 | 75-50 | 25 | 74 | V D D GY V |
3. | Juventus | 37 | 18 | 5 | 14 | 52-31 | 21 | 68 | D D D D D |
4. | Bologna | 37 | 18 | 5 | 14 | 54-30 | 24 | 68 | GY D D GY D |
5. | Atalanta | 36 | 20 | 10 | 6 | 67-39 | 28 | 66 | GY GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 37 | 18 | 10 | 9 | 64-44 | 20 | 63 | GY D D V GY |
7. | Lazio | 37 | 18 | 13 | 6 | 48-38 | 10 | 60 | GY GY D GY D |
8. | ACF Fiorentina | 36 | 15 | 12 | 9 | 55-42 | 13 | 54 | GY GY V GY D |
9. | Torino | 37 | 13 | 10 | 14 | 36-33 | 3 | 53 | D V D GY GY |
10. | SSC Napoli | 37 | 13 | 11 | 13 | 55-48 | 7 | 52 | V D D V D |