Az öt évvel ezelőtt még a Bundesligában ezüstérmesként záró klub tavaly megjárta a másodosztályt, idén viszont újoncként ismét a kiesés fenyegeti a Schalkét. A gelsenkircheni együttes 21 ponttal az utolsó helyen szerénykedik, a legutóbbi négy bajnokiján pedig nyeretlen maradt – ahogy a szintén kiesés ellen menekülő Hoffenheim ellen sem volt reális pontszerzési esélye.
A csapat októberben kinevezett vezetőedzője, Thomas Reis nem is fojtotta magába a véleményét a Schalke játékáról, és főleg a mintegy 15 ezer vendégszurkolót sajnálta a meccs után.
„Ha a kiesés elleni csatáról beszélünk, abba ezúttal csak egy csapat fektetett energiát, mégpedig a Hoffenheim. Az első félidőben túlságosan udvariasan viselkedtünk, egyáltalán nem voltunk aktívak a párharcokban. Nem akarom szabálytalanságra buzdítani a játékosokat, de
muszáj úgy tenni, mintha küzdenél. Ralf Fährmann kapuson kívül ma senki sem nyújtott értékelhető teljesítményt, csak a szurkolóink voltak Bundesliga-szintűek
– nyilatkozta Reis.
A Schalke pénteken a szintén kieső helyen álló Hertha otthonában vív hatalmas csatát a kiesés ellen.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |