Hihetetlen magyarázatot adott az újabb botlásra a Barcelona vezetőedzője

fbl Horizontal
Barcelona's Spanish coach Xavi gestures on the sidelines next to Barcelona's Spanish defender Alejandro Balde (R) during the Spanish league football match between Getafe CF and FC Barcelona at the Col. Alfonso Perez stadium in Getafe on April 16, 2023. (Photo by OSCAR DEL POZO / AFP)
Vágólapra másolva!
Sorozatban a harmadik mérkőzésén is gólképtelen maradt a Barcelona, miután vasárnap 0-0-s döntetlent játszott a Getafe vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A találkozó után a katalánok vezetőedzője, Xavi Hernández elmondta, mi játszott közre ebben.

A vendégek a teljes mérkőzésen jóval veszélyesebben futballoztak, de csak két kapufáig jutottak el, azt is egy támadáson belül elérve. A szerzett gól azonban elmaradt, ennek az okáról pedig az újságírók is megkérdezték Xavit, aki nem várt indoklást adott rá: a túlzottan száraz gyepet hozta fel magyarázatnak.

„Tegnap száraz pályán edzettünk Barcelonában, mert

Nehéz volt így játszani, mert a labda nem ugyanúgy mozgott, ám ez rossz volt a nézőknek és a Getafénak is, hiszen például Munirnak sem úgy gurult a labda, ahogy várta.

Igaz, ez nem lehet mentség, hiszen nem is voltunk elég jók."

A legtöbb csapat tudott alkalmazkodni a madridi pálya körülményeihez, ugyanis a Getafe a szezonban lejátszott 15 hazai meccséből 5-öt elveszített, és összesen 16 gólt tudtak rúgni az ellenfelek a csapatnak.

Xavinak nem sikerült győzelemre vezetnie a csapatát Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

„Hozzászoktunk, hogy nem nappal játszunk, hanem inkább este, ez tény – tette hozzá Xavi, utalva a délután 16:15-ös meccskezdésre. –

A katalánok vezetőedzője azt is elárulta, hogy Sergi Roberto combhajlítóizma sérült meg a meccs elején, azért kellett lecserélni, de a pontos diagnózisról egyelőre nem osztott meg információt.

A Real Madrid szombati győzelme miatt 11 pontosra csökkent a Barcelona előnye a tabella élén 9 fordulóval a bajnokság vége előtt.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista