Xavi szerződést hosszabbított a Barcelonával

fbl Horizontal
Barcelona's Spanish coach Xavi Hernandez looks on prior to the UEFA Champions League Group C football match between Inter Milan and FC Barcelona on October 4, 2022 at the Giuseppe-Meazza (San Siro) stadium in Milan. (Photo by Marco BERTORELLO / AFP)
Vágólapra másolva!
Szerződést hosszabbított a klubbal Xavi, az FC Barcelona futballcsapatának vezetőedzője - adta hírül hétfőn a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca.

Az újság úgy tudja, hogy a szakvezető megújított kontraktusa 2026-ig szól.

A 43 éves Xavi - teljes nevén Xavier Hernández Creus - 2021 novembere óta a Barca vezetőedzője. A mostani szezonban együttese a spanyol bajnokság élén áll, kilenc pont előnnyel a címvédő Real Madrid előtt. A gárdának a nemzetközi porondon nem volt sikeres az idénye, viszont a spanyol szuperkupát elhódította.

Xavi Hernandez marad a Barcelona edzője Forrás: AFP/Marco Bertorello

Xavi korábban a Barcelona ikonikus játékosa volt, 1998-ban debütált az első csapatban, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négyszer Bajnokok Ligáját, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát. A spanyol válogatott tagjaként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, s tagja volt az olimpiai ezüstérmes együttesnek is.