Vágólapra másolva!
A Ferencváros már biztos csoportelsőként 1-0-s vereséget szenvedett a török Trabzonspor otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában. Lássuk, hogyan értékelte a találkozót Dibusz Dénes, a Fradi kapusa!

„Szerintem az első félidőben eléggé látszott [hogy ez már tét nélküli találkozó a Fradi számára].

– kezdte a magyar válogatott kapus az M4 Sportnak adott nyilatkozatát. – Azt beszéltük a félidőben, hogy próbáljuk meg ezt minél tovább tartani és mivel a hazaiak játszottak eredménykényszerben, ezért nekik volt több veszítenivalójuk és ők lehettek egyre idegesebbek az idő előrehaladtával.

sokkal emészthetőbb teljesítményt nyújtottunk, sőt inkább előttünk adódtak nagyobb helyzetek, de sajnos nem igazán találtunk kaput."

Dibusz Dénes Bakasetas góljáról egyáltalán nem tehetett Forrás: MTI/Illyés Tibor

Dibusz hozzátette, hogy az elmúlt hat mérkőzésből egyértelműen a tabellán kialakult végeredményt őrzi meg emlékként, ami minden várakozást felülmúló volt, különösen a hazai találkozók hangulata miatt.

„Jó volt megtapasztalni, hogy bármelyik ellenfelünkkel felvettük a versenyt és eredményesek tudtunk ilyen komoly, magasan jegyzett játékosok ellen is lenni – tartotta biztatónak a társai és a saját teljesítményét a Fradi kapusa. –