A tervet még Robert Bonnier multimilliomos befektető találta ki nyolc évvel ezelőtt, ami alapján 2017-ben rendeztek volna egy 90 millió font összértékű All Star-mérkőzést a Wembley-ben. Akkoriban Ronaldo a Real Madrid, Messi pedig a Barcelona játékosaként egyértelműen a világ legjobb focistái közé tartozott, és a két klasszis képviselői rá is bólintottak már az összecsapásra.
Végül azonban akármilyen csillogó, koncertekkel fűszerezett, kétévente megismétlődő rendezvényt álmodott meg Bonnier, különböző – elsősorban politikai – okokból eltörölték.
Az egyik legfőbb indok mégis Florentino Péreznek, a Real Madrid elnökének az ellenzése volt az esemény ellen,
aki 21 millió fontot követelt volna ahhoz, hogy valamelyik Real-játékos részt vehessen rajta.
Bár a Bonnier által kitalált terv meghiúsult, a Chelsea új társtulajdonosa, Todd Boehly a közelmúltban nyilvánosságra hozta a saját ötletét, miszerint egy észak-amerikai profi futball-ligáéhoz (MLS) hasonló All Star-mérkőzésen csapjanak össze a Premier League játékosai, ezt a tervet is ellenezték a legtöbben.