Vágólapra másolva!
Vasárnap este az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő Philadelphia Union a mesterhármast szerző Gazdag Dániel vezérletével 4-0-ra legyőzte a Toronto FC csapatát.

A magyar válogatott támadó már egy negyedik percig betalált egy gyönyörű kapáslövéssel, ez Gazdag sorozatban a csapat hetedik hazai meccsén lőtt gólt.

A 26 éves támadó a 60. percben lőtte második gólját. Ekkor egy tizenegyest vágott be a kapu közepébe.

Két perccel később aztán kapott egy labdát a tizenhatos előtt, megcsinált egy cselt a rá kilépő védő mellett, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

A magyar válogatott támadó ezzel már 22 gólos az MLS idei szezonjában és a 23 gólos Hany Mukhtar mögött a második helyen áll a góllövőlistán.

Gazdag Dániel megint bizonyította, hogy nem véletlenül jelölték a szezon legértékesebb játékosának járó MVP-díjra.

Gazdag Dániel elképesztő formában futballozik Forrás: Philadelphia Union/Twitter

A korábbi amerikai válogatott klasszisról, Landon Donovanról elnevezett díjra a liga Keleti Konferenciáját vezető csapat két játékosát, a kapus Andre Blake-et és Gazdag Dánielt nevezték. A magyar válogatott focista fantasztikus újoncszezont produkált: 34 meccsen 22 gólnál és öt gólpassznál jár.

Ilyen sok gólt még az Union egyetlen játékosa sem szerzett korábban egy idény során.