Vágólapra másolva!
Szerda este az FC Barcelona és a Napoli és kiütéses győzelemmel kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. A spanyol sztárcsapat Robert Lewandowski három góljának is köszönhetően 5-1-re győzte le a cseh Viktoria Plzent a Camp Nouban, míg a nápolyiak meglepetésre a tavalyi döntős Liverpoolt győzték le 4-1-re. A játéknap rangadóján a Bayern München nagyon simán, 2-0-ra nyert az Inter otthonában.

Az A jelű csoportban a Liverpool a Napoli otthonába látogatott, ahol eddig háromszor vendégeskedett nemzetközi kupameccsen, de ez idáig még egyszer sem tudott nyerni, ráadásul még gólt sem szerzett. A két együttes szezon eleji formája is inkább a Napolinak kedvezett, lévén, hogy öt bajnokijából hármat megnyert, míg a tavalyi döntős Liverpool idei teljesítménye eddig meglehetősen csalódást keltő.

Nagy irammal kezdett a hazai együttes, amely már 45 másodperc után eljutott kapufáig, majd alig öt perccel később a rutinos

James Milner kezezése miatt kapott tizenegyest a Napoli. A labda mögé Piotr Zielinski állt, és higgadtan értékesítette a büntetőt, megszerezve ezzel a vezetést az olaszoknak.

Tíz perc után kisebb csoda volt, hogy Milner még a pályán volt, ugyanis a brutális belépője után megúszta a piros lapot. A Liverpool pedig az újabb gólt, ugyanis Van Dijk szabálytalansága utána ismét tizenegyeshez jutott a dél-olasz gárda, ám Victor Osimhen lövését kivédte Alisson.

Fantasztikus hangulatban, elképesztő első félidőt produkált a Napoli a Liverpool ellen Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A folytatásban is a Napoli akarata érvényesült, a 27. percben Van Dijk egy önfeláldozó becsúszással a gólvonalról mentett, ám pár perccel később egy gyönyörű összjáték után tovább növelte előnyét Luciano Spalletti együttese Anguissa révén.

Klopp csapata mintha a pályán se lett volna, a nápolyiak pedig még a szünet előtt belőtték a harmadik góljukat.

Kvaratskhelia verte meg a bal oldalon Alexander-Arnoldot, majd középre passzolt a megsérült Osimhen helyére beállt Giovanni Simeonének, az argentin támadó pedig közelről lőtt az üres kapuba.

A második félidő gyors gólváltással kezdődött, előbb a 47. percben Zielinkski szerezte meg a negyedik nápolyi találatot, majd két perccel Luis Díaz szépített. A kolumbia támadó nem sokkal később ismét gólt ünnepelhetett volna, de Meret bravúrral védte a fejesét. A Napoli kontráiban folyamatosan benne volt a veszély, ám újabb gól már nem esett a mérkőzésen, így nagy meglepetésre súlyos vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája idei csoportküzdelmeit a Liverpool. A fogadóirodáknál háromszorosára nőtt annak esélye, hogy kirúgják Jürgen Kloppot is.

Diego Simeone fia, Giovanni négy perccel a beállása után szerzett gólt a Liverpool ellen Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Az idei Bajnokok Ligája csoportkörének egyértelműen a C csoport a legkeményebb négyese, hiszen a végső győzelemre is esélyesnek tartott Bayern München, a nyáron nagy átalakuláson átesett Barcelona és az olasz Internazionale került össze, a cseh Viktoria Plzennel kiegészülve.

Szerdán a bajor sztárcsapat az Interhez látogatott a játéknap rangadóján. A Bayernt fűthette a visszavágás vágya, ugyanis a legutóbbi találkozójukon éppen az olasz együttes jelentette a végállomást a 2010/11-es kiírás nyolcaddöntőjében. Egy évvel korábban pedig a döntőben győzte le az Inter a Bayernt. Érdekesség, hogy

amikor a két együttes összecsapott, soha nem született hazai győzelem: a németek háromszor nyertek Milánóban, az olaszok pedig két győzelem mellett egy döntetlent értek el Münchenben.

A milánóiak jóformán csak asszisztáltak a müncheni támadásoknál Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

Ami a két csapat idei formáját illeti, az Inter lendülete két győzelmet követően kissé megtört, hiszen a Laziotól és a címvédő AC Milantól is kikapott a Serie A-ban, ráadásul mindkétszer három gólt kapott. Ezzel szemben a Bayern még veretlen a Budesligában, amit óriási lendülettel kezdett, viszont a Mönchengladbach, majd Schäfer András csapata, az Union Berlinnel sem bírt. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy öt bajnoki alatt 17 gólt lőttek, és mindössze hármat kaptak.

Simeone Inzaghi egyedül a sérült Romelu Lukakura nem számíthatott, ettől függetlenül minden csapatrészben változtatott a hétvégi elbukott milánói rangdóhoz képest. Így Samir Handanovics helyett először védte az Inter kapuját a szezonban André Onana, a védelemben bekerült Danilo D'Ambrosio, középpályán némi meglepetésre Nicolo Barella helyén Henrikh Mkhitaryan kezdett, míg elől a bosnyák válogatott Edin Dzeko kapott lehetőséget Lautaro Martínez mellett.

A Bayern új igazolásai közül Sadio Mané és Matthijs de Ligt is a kezdőben kapott helyett.

Julian Nagelsmann a Neuer – Pavard, de Ligt, Hernández, Davies – Kimmich, Sabitzer – Gnabry, Müller, Coman – Mané tizenegyet küldte pályára.

Szinte az első percektől kezdve a Bayern München irányította a meccset, az Inter elsősorban a stabil védekezésére épített, de Onanának így is háromszor kellett védenie már az első tíz percben.

Az első negyedóra után aztán a hazaiak előtt is adódott gólhelyzet, de gyakorlatilag a mérkőzés ezen szakasza kizárólag a bajor támadásokról és Onana védéseiről szólt.

Az első félidő közepéig bírta a nyomást az Inter, majd Sané gyönyörű góljával megszerezték a vezetést a vendégek.

Kimmich remek passza után Sané kicselezte a kapust, majd a kapuba lőtt.

Leroy Sané góljánál André Onana is tehetetlen volt Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

A folytatásban sem változott a játék képe, a 37. percben kis híján a második Bayern-gól is összejött, előbb Davis, majd Müller, aztán Sabitzer került helyzetbe a tizenhatoson belül. Az Inter elsősorban a kapusának köszönhette, hogy a szünetre nem lett egy gólnál nagyobb a különbség.

Az első félidőben a Bayern 14-szer probálkozott, ebből kilencszer el is találta Onana kapuját, míg az Internek csupán egy lövése ment kapura.

A fordulás után elkezdett éledezni az Inter, sőt a labdabirtoklásban is eltüntette a Bayern fölényét. A 65. percben még a kapufa kisegítette az Intert, de egy perccel később Coman és Sané szép összjátéka után D'Ambrosioa talált a saját kapujába.

Leroy Sané volt a Bayern nyerőembere Forrás: AFP/Marco Bertorello

A csoport másik mérkőzésén a szezont kiválóan kezdő FC Barcelona hazai pályán fogadta a cseh Viktoria Plzent. Ahogy az várható volt, a spanyol sztárcsapat óriási fölényben kezdett, de veszélyes kontratámadásokkal a csehek is jelezték, hogy nem feltartott kézzel érkeztek a Camp Nouba. A 13. percben aztán Xavi csapata megszerezte a vezetést, Kessié fejelt közelről a kapuba egy szögletet követően. Az elefántcsontparti középpályás tétmérkőzésen az első gólját szerezte gránátvörös-kék mezben, és ugyancsak az elsőt a Bajnokok Ligájában.

Andreas Christensen és Jhon Mosquera esete után megúszta a büntetőt a Barcelona Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Adria Puig

A 24. percben érdekes jelenet játszódott le a pályán, ugyanis Christensen buktatta Mosquerát a tizenhatoson belül, amiért a bíró büntetőt ítélt a vendégeknek, sőt Visser már a piros lapot is elővette. Ám a lassításból kiderült, hogy Mosquera könyökkel leütötte a dán védőt, aki estében véletlenül rúgta meg a plzeni játékost, így szabadrúgással jöhetett a Barcelona.

Egyenlítés helyett pedig újabb hazai gól esett a 34. percben. Sergi Roberto passza után Lewandowski lőtte ki a bal alsó sarkot. A Bayerntől igazolt lengyel klasszis is az első BL-gólját jegyezte új csapatában.

Az első félidő végén ugyan szépített a Plzen, de még a szünet előtt visszaállította a Barcelona a kétgólos különbséget Lewandowski közeli fejesével.

Robert Lewandowski remekelt az első BL-meccsén Barca-mezben Forrás: AFP/Josep Lago

A második félidőben a lengyel támadó a harmadik gólját is megszerezte, a végeredményt pedig Ferrán Torres állította be.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
A csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Glasgow Rangers (skót) 4-0 (3-0)
gól: Álvarez (17.), Berghuis (32.), Kudus (33.), Bergwijn (80.)

SSC Napoli (olasz)-Liverpool (angol) 4-1 (3-0)
gól: Zielinski (5. –11-esből, 47.), Anguissa (31.), G. Simeone (44.), ill. L. Díaz (49.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayern München 6 5 0 1 12-6 6 16
GY
GY
GY
D
GY
2.
FC Köbenhavn 6 2 2 2 8-8 0 8
V
V
GY
D
GY
3.
Galatasaray 6 1 3 2 10-13 -3 5
GY
V
V
D
V
4.
Manchester United 6 1 4 1 12-15 -3 4
V
GY
V
D
V

B csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-FC Porto (portugál) 2-1 (0-0)
gól: Hermoso (90+1), Griezmann (90+11), illetve Urive (tizenegyesből 90+6)
kiállítva: Taremi (Porto, 82.)

Club Brugge (belga)-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (1-0)
gól: Sylla (42.),

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 6 4 1 1 16-4 12 13
V
GY
GY
GY
D
2.
PSV Eindhoven 6 2 1 3 8-10 -2 9
D
D
GY
GY
D
3.
Lens 6 2 2 2 6-11 -5 8
GY
D
V
V
GY
4.
Sevilla 6 0 4 2 7-12 -5 2
D
V
V
V
V

C csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Viktoria Plzen (cseh) 5-1 (3-1)
gól: Kessié (13.), Lewandowski (34., 45+3., 67.), F. Torres (71.), ill. Sykora (44.)

Internazionale (olasz)-Bayern München (német) 0-2 (0-1)
gól: Sané (25.), D'Ambrosio (66. - öngól)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 6 6 0 0 16-7 9 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
SSC Napoli 6 3 2 1 10-9 1 10
V
GY
D
V
GY
3.
Braga 6 1 4 1 6-12 -6 4
GY
V
V
D
V
4.
Union Berlin 6 0 4 2 6-10 -4 2
V
V
D
D
V

D csoport:
Eintracht Frankfurt (német)-Sporting Lisboa (portugál) 0-3 (0-0)
g.: Edwards (65.), F. Trincao (67.), N. Santos (82.)

Tottenham Hotspur (angol)-Olympique Marseille 2-0 (francia) (0-0)
gól: Richarlison (76., 81.)
kiállítva: Mbemba (Marseille, 48.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 6 3 0 3 8-5 3 12
GY
GY
GY
D
D
2.
Real Sociedad 6 3 0 3 7-2 5 12
GY
GY
GY
D
D
3.
Salzburg 6 1 4 1 4-8 -4 4
V
V
V
D
V
4.
Benfica 6 1 4 1 7-11 -4 4
V
V
V
D
GY