Vágólapra másolva!
Gólokat és gólpasszokat várnak Varga Rolandtól új csapatában, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál, amely pénteken jelentette be a 24-szeres magyar válogatott labdarúgó szerződtetését.

Diószegi László klubelnök az M1 aktuális csatornának elmondta: tudták, hogy Varga Roland már július elsejétől klub nélkül van, és miután a Sepsi szélsői a szezonban eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, úgy érezték, hogy további erősítésre, egy valóban gólerős szélsőre van még szükségük.

- nyilatkozta.

Varga Roland - aki legutóbb a lengyel Termalica Nieciecza játékosa volt, és egy évre szóló szerződést írt alá a román élvonalban szereplő klubbal, opciós hosszabbítás lehetőségével - elmondta: több megkeresése volt a nyáron, de mind közül a Sepsié volt a legkonkrétabb és leginkább célratörő, így gyorsan sikerült megegyezniük. Hozzátette:

van meccshiánya, de miután a Ferencvárosnál tudott edzeni, "egészen jó fizikai állapotban" van.

Varga Roland három bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A vezetőedzővel még csak pár szót beszéltünk, de most a válogatott szünetben lesz időnk - mondta. - Egyelőre még csak a bemutatkozás volt meg, azt nem mondta, hogy milyen szerepet szán nekem, ez majd a jövő zenéje."

A székelyföldi alakulat két héttel ezelőtt Tamás Márk igazolását jelentette be. A 28 éves védő szintén Lengyelországból, a Slask Wroclawtól érkezett.

A román bajnokságban tíz fordulót követően a Sepsi 13 ponttal a tabella kilencedik helyén áll, utóbbi négy mérkőzéséből hármat is elveszített. Szombat (ma) este a négy forduló óta nyeretlen, 11. helyezett Botosani csapatát fogadja.