Vágólapra másolva!
Spanyol és angol lapértesülések szerint az FC Barcelona megtette első hivatalos ajánlatát a Bayern München lengyel sztárcsatáráért, Robert Lewandowskiért.

A 33 éves, 132-szeres lengyel válogatott (ezeken a meccseken 76 gólt szerzett) átigazolása már legalább fél éve témát jelent, de mindeddig várni kellett az első hivatalos ajánlatra. Most Joan Laporta, a katalán klub elnöke megerősítette, hogy megtették az első lépést.

"Ajánlatot tettünk a játékosért, most várjuk a választ. Majd meglátjuk, hogy pozitív lesz-e" - mondta a barcelonai elnök.

Az ajánlatban foglalt összeget nem árulta el, de lapinformációk szerint 40 millió euró, plusz egy ötmilliós bónusz szerepel a papíron.

Robert Lewandowski szinte biztosan Barcelonában fogja kezdeni a következő idényt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Swen Pfortner

Laporta határozottan cáfolta, hogy a Barca gazdasági helyzete miatt a Bayern ragaszkodna ahhoz, hogy előre fizessenek.

"Nem hiszem, hogy ez így lenne. Ez az információ legfeljebb egy macskától származhat, és konkrétan egy vicc. A Bayerntől nem érkezett ilyen kérés. Mi tettünk egy ajánlatot, ezt kell most mérlegelniük."

Lewandowski 2014-ben igazolt a Bayern Münchenbe, és a bajoroknál töltött minden szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett, valamint három Német Kupa mellett 2020-ban a Bajnokok Ligáját is megnyerte a bajor csapattal, amelynek színeiben 375 tétmérkőzésen 344 gólt rúgott.