Vágólapra másolva!
Meghosszabbította szerződését 2024 nyaráig a Bayern München legendás játékosa, a német világbajnok, Thomas Müller.

A Bayern München érdekes módját választotta a bejelentésnek, újra berendezte Müller egykori gyerekszobáját, ezzel egy korábbi fénykép hátterét rekonstruálva.

Müller gyerekként, majd a szerződéshosszabbításkor:

A klub sportigazgatója, Hasan Salihamidzic elmondta, lehetetlen elképzelni Müllert a Bayern München nélkül, de a Bayernt is Thomas Müller nélkül, ami a képek alapján még inkább igaznak tűnik.

Müller gyerekkora óta a Bayernnek szurkolt, egész pályafutását a münchenieknél töltötte, 2008-as bemutatkozása óta 624 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken 226 gólt és 242 gólpasszt jegyzett.

A mostani idényben Müller 43 mérkőzésen játszott, ő lett a Bundesliga történetének első mezőnyjátékosa, aki elérte a 300 győzelmet, valamint elsőként ünnepelhetett 11 bajnoki címet.

A 32 éves Müller a Bayernnel a bajnoki elsőségek mellett kétszer nyert Bajnokokok Ligáját, hatszor pedig Német Kupát.