A mérkőzés egyetlen gólja a 75. percben esett, amikor az Európa-bajnoki ezüstérmes André-Pierre Gignac passzolt a középre a Soteldo pedig egy pattanás után óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. A venezuelai válogatott támadó vélhetően elfelejtette, hogy bő tíz perccel korábban már kapott egy sárga lapot és önfeledten kezdte ünnepelni első találatát a Tigres színeiben, amiért megkapta a második sárga lapját is, így közvetlenül a gólja után kiállította a játékvezető.
A vendég Tigres végül kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést, ugyanis már a 36. percben emberhátrányba került.