Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Kisvárda hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Debrecent, így már 49 pontja van, amivel klubrekordot döntött élvonalbeli szereplését illetően. A mérkőzés után a csapat sportigazgatója, Révész Attila értékelte az eseményket.

"Minden kíváságunk teljesült. Az első félidő óvatos játékot hozott, az utolsó passzaink nem sikerültek, a játékunkban nem volt meg a tűz.

értékelt az M4 Sportnak Révész Attila a lefújást követően.

Révész Attila szerint történelmi jelentőségű győzelmet arattak a Debrecen ellen Forrás: M4 Sport

"Reméljük, hogy a sérültek mihamarabb felépülnek, vagy pedig az U19-ből hozunk fel kapust. Az utóbbi meccseken önbizalomhiánytól szenvedtünk, de most jól teljesítettünk, a Debrecennek alig volt lehetősége.

tette hozzá a várdaiak sportigazgatója.