A jelen lévő 15 képviselő egyhangúlag fogadta el az előterjesztést. A feltételes közbeszerzési eljárásra - amely az Európai Unió hivatalos lapjában is megjelent - ketten jelentkeztek, de hiánypótlást már csak a nyertes vállalkozás adott be. A nettó vállalkozói díj tartalékkerettel növelt összege 7,5 milliárd forint, a tartalékkeret csaknem 554 millió. A szerződés akkor válik hatályossá, ha a támogatói okiratot kiállítják.
Az ülésen Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester elmondta, a lelátó nagyon rossz állapotban van, "rozsdásodik, potyognak a vasbeton elemek", szurkolók már nem is ülnek ott.
Kifejtette, a beruházás részeként "egy fedett stadion építése a cél"; továbbá felújítanak egy műfüves nagypályát, és jelentős számú parkolóhelyet is kialakítanak.
Az Előre-pályának otthont adó Kórház utcai stadion egyik lelátóját 2014-2017 között a kormány stadionrekonstrukciós programja keretében közel 1,2 milliárd forintból felújították.
Akkor több mint 2280 ülőhellyel ellátott új lelátót, öltözőket, VIP-helyiségeket, sajtóhelyiségeket, pénztárat, büfét, vizesblokkokat és egészségügyi helyiségeket építettek; és megtörtént a pályavilágítás, továbbá a fűtési rendszer rekonstrukciója is.