A madridiak remek előjelekkel készülhettek a meccsre, ugyanis minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi négy találkozójukat megnyerték, legutóbb múlt szerdán fordítottak és harcolták ki a továbbjutást a Paris Saint-Germain elleni BL-nyolcaddöntőben, ami legalább akkor klasszikus lesz, mint amikor a Barcelona győzte le négygólos hátrányból 6-1-re a párizsi csapatot. A kiesés elől menekülő Mallorca pocsék formában fogadta a listavezetőt, ugyanis a legutóbbi négy bajnoki meccsét elveszített és már csak két pont választja el a kieső zónától.
Az első félidőben a Real Madrid több mint 70%-ban birtokolta a labdát, ennek ellenére igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani. Ellenben a Mallorca a 35. percben megszerezhette volna a vezetést az első helyzetéből. Pablo Maffeo tört be a tizenhatoson belülre majd kilenc méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de a lövése a bal kapufán csattant.
A második félidőt jól kezdte a Mallorca, de az 55. percben egy óriási egyéni hiba után a Real Madrid szerzett vezetést.
Iddrisu Baba vesztett labdát a kapu előtt, Karim Benzema pedig lecsapott rá és ziccerbe hozta Vinicius Juniort, aki hét méterről Sergio Rico kapus lábai között a hálóba lőtt.
- A Vinicius Juniornak gólpasszt adó Karim Benzemának ez volt a 11. gólpassza az idei szezonban, ami holtversenyben a legtöbb, amit egy bajnoki szezon alatt elért. Még a 2012/13-as idényben adott szintén 11-et.
A folytatásban a Mallorca kitámadt, de nem tudott ziccerig eljutni, a Real meg a 76. percben eldöntötte a meccset. Vinicius Junior labdaszerzése után Benzema indult meg a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre majd gólt akart lövetni a támadást kísérő Viniciusszal, de a brazilt Pablo Maffeo fellökte, így tizenegyest kapott a Real, amit Benzema higgadtan értékesített.
A 82. percben újabb gólt szerzett a Real Madrid.
A brazil Marcelo balról betekert labdájára Benzema érkezett középen, és védhetetlen gólt fejelt a bal felső sarokba.
- Benezma az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 32 gólnál jár, ezzel beállította az egyéni csúcsát, amikor a 2011/12-es szezonban szintén 32 találattal zárt a José Mourinho vezette Real Madridban.
Azonban hiába a Real-győzelem, és Benzema két gólja, a madridi szurkolóknak van miért aggódniuk a vasárnapi Barcelona elleni El Clásico előtt, ugyanis a francia támadó a második gólja után elkezdte fájlalni a vádliját, ezért a 85. percben le kellett cserélni.
1. félidő |
---|
30Vinicius Junior |
30Angel Rodriguez |
17Federico Valverde |
2. félidő |
---|
86Iddrisu Baba |
82Karim Benzema |
82Marcelo |
80Ferland Mendy |
79Daniel Rodriguez |
78Takefusa Kubo |
77Karim Benzema |
76Pablo Maffeo |
71Rodrygo |
70Lucas Vazquez |
69Antonio Raillo |
68Angel Rodriguez |
68Antonio Sanchez |
61Casemiro |
60Federico Valverde |
55Vinicius Junior |
55Karim Benzema |
52Lucas Vazquez |
Rico
Maffeo
Valjent
Raillo
Olivan
Rodriguez
Sanchez
Baba
Kubo
Rodriguez
Muriqi
Courtois
Vazquez
Fernandez
Alaba
Mendy
Valverde
Kroos
Benzema
Junior
Mallorca
25Sergio Rico |
15Pablo Maffeo 76 |
24Martin Valjent |
21Antonio Raillo 69 |
3Brian Olivan |
14Daniel Rodriguez 79 |
10Antonio Sanchez 68 |
12Iddrisu Baba 86 |
17Takefusa Kubo 78 |
22Angel Rodriguez 68 30 |
7Vedat Muriqi |
1Manolo Reina |
13Dominik Greif |
4Inigo Ruiz de Galarreta |
31Leo Roman |
19Kang-In Lee |
16Jaume Costa |
20Aleksandar Sedlar |
6Clement Grenier |
26Fer Nino |
8Salva Sevilla |
5Franco Russo |
34Javi Llabres |
9Abdon Prats |
2Giovanni Gonzalez |
23Amath Ndiaye |
Real Madrid
1Thibaut Courtois |
17Lucas Vazquez 70 52 |
6Nacho Fernandez |
4David Alaba |
23Ferland Mendy 80 |
15Federico Valverde 60 17 |
14Casemiro 61 |
8Toni Kroos |
21Rodrygo 71 |
9Karim Benzema 82 77 55 |
20Vinicius Junior 55 30 |
13Andriy Lunin |
2Daniel Carvajal |
5Jesus Vallejo |
7Eden Hazard |
10Luka Modric |
11Marco Asensio |
12Marcelo 82 |
18Gareth Bale |
0Daniel Ceballos |
22Isco |
24Mariano Diaz |
25Eduardo Camavinga |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |