Vágólapra másolva!
Kedden este pótolták a francia labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szurkolói rendbontás miatt félbeszakított, majd elhalasztott összecsapását, melyen a hazai pályán játszó Lyon hátrányból fordítva 2-1-re nyert az Olympique Marseille ellen.

A vendégek már a 10. percben vezetést szereztek Mattéo Guendouzi révén. Az Arsenal korábbi középpályása Payet szöglete után háttal a kapunak fejelt a léc alá.

Dimitri Payet már a kilencedik gólpasszát jegyezte ebben a szezonban, nála több asszisztott egyetlen játékos sem osztott ki a Ligue 1-ben, ráadásul a Marseille legutóbbi hét Lyon elleni góljából hatban főszerepet vállalt (3 gól, 3 gólpassz).

Moussa Dembélé ünnepli a gólját Forrás: AFP/Jeff Pachoud

Lyon a második félidőben nagyobb nyomás alá helyezte a vendégeket, előbb Xherdan Shaqiri fejesével egyenlített, majd a 90. percben a csereként beállt Moussa Dembélé remek egyéni megoldás után parádésan emelte át a labdát a kapus feje felett, ezzel beállítva a 2-1-es végeredményt.

A Lyon minden sorozatot figyelembe véve immáron 8 mérkőzés óta veretlen, míg a Marseille közel két hónap után kapott ki ismét.