Vágólapra másolva!
Szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában a MOL Fehérvár több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva 3-2-re legyőzte a Gyirmót FC csapatát hazai pályán. A fehérváriak Nikolics Nemanja tizenegyesével korán vezetést szereztek, majd a 37. percben Viszar Muszliut kiállította a játékvezető, a Gyirmót pedig büntetőből egyenlített. A második félidőben Kodro kétszer is betalált, a vendégek erejéből pedig csak a szépítésre futotta, így a Fehárvár otthon tartotta a három pontot.

A két csapat legutóbb tétmérkőzésen a bajnokság 3. fordulójában találkozott egymással az újonc otthonában, akkor némi meglepetésre 1-1-s döntetlen született.

A dobogóért küzdő Fehérvár az előző fordulóban meglehetősen sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában, így kérdéses mennyire tudta rendezni a sorokat Szabics Imre csapata. Azonban az mindenképp a székesfehérvári csapat mellett szólt, hogy legutóbbi három hazai mérkőzését megnyerte.

Szabics Imre a Fradi elleni vereséghez képest négy helyen is változtatott kényszerűségből. Ám

hosszú idő után újra bekerült a kezdőbe Nemanja Nikolics, aki csapatkapitányként vezette a hazai csapatot, míg a Fehérvár védője, Stopira a 300. találkozóján lépett pályára.

A túloldalon Csertői Aurél a Kisvárda elleni 1-1-es döntetlenhez képest csupán egy helyen változtatott csapatán, Vass Ádám került be a kezdőbe.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, és már a 9. percben megszerezték a vezetést, miután Varga kezezése miatt a játékvezető teljesen jogosan büntetőt ítélt. A labda mögé Nikolics állt, aki magabiztosan bombázott a kapu jobb oldalába.

A magyar válogatott csatár a szezonbéli második gólját lőtte, és összeségében a 142.-et Vidi mezben.

Fehérvári szempontból jól kezdődött a mérkőzés, Nikolics szerzett vezetést Forrás: molfehérvárfc.hu

A 19. percben Muszliu kapott sárga lapot, aminek nem sokkal később komoly jelentősége lett. Ugyanis negyedórával később Radics esett el a tizenhatoson belül a macedón válogatott védő mellett, a játékvezető pedig a videobírózás után büntetőt ítélt a Gyirmót javára, míg Muszliut második sárga lappal kiállította.

A tizenegyesből Varga egyenlített, miután a kapu közepébe lőtt.

Szabics még a szünet előtt változtatni kényszerült csapatán az emberhátrány miatt, Nikolics helyett Lüftner érkezett.

A második félidő a változatosság kedvéért büntetővel kezdődött.

Kodro esett el a gyirmóti ötösön belül, a játékvezető rövid videobírózás után pedig a harmadik tizenegyest is befújta a mérkőzésen. A labda mögé a sértett állt, és higgadtan a kapu közepébe bombázott, ezzel ismét megszerezte a vezetést az emberhátrányban játszó Fehérvár.

Őrült mérkőzést hozott a Gyirmót fehérvári találkozója Forrás: molfehérvárfc.hu

Szinte rögtön egyenlíthetett volna a Gyirmót, Simon helyzeténél azonban óriásit védett Kovács Dániel.

Hiába játszott a Gyirmót emberhátrányban, a következő percekben ennek nyomát sem lehetett tapasztalni a pályán, sőt a Fehérvár akár újabb gólokat is lőhetett volna.

A 68. percben Petrjakot szerelte az egyik gyirmóti védő, az eset után az ukrán támadó megsérült és percekig ápolni kellett, de nem tudta folytatni a játékot, így Hangya Szilveszter állt be a helyére.

Az utolsó negyedórában is veszélyesebb volt a hazai együttes, a 78. percben csupán centiken múlt az újabb fehérvári gól, de Dárdai a kapufát találta el.

A hajrában aztán ismét Kenan Kodro volt eredményes. Hangya középre tett labdáját közelről lőtte a kapuba.

A bosnyák csatár a 8. bajnokiján már a 7. gólját szerezte, amivel a góllövő lista negyedik helyére ugrott.

Azonban az utolsó percek is hoztak még izgalmakat, ugyanis a hosszabbításban szépített a Gyírmót, azonban, újabb gól már nem esett, így a Fehérvár több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva nyert és otthon tartotta a három pontot.

OTP Bank Liga, 14. forduló:
szombat:
MOL Fehérvár FC-Gyirmót FC Győr 3-2 (1-1)
gólszerzők: Nikolics (10.), Kodro (50, 84.), ill. Varga (37.), Varga (90)
kiállítva: Muszliu (37.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista